Dolgozatomban szélütést elszenvedett, féloldali bénult betegekkel foglalkoztam. A hemiparetikus betegek több mint felénél jellegzetes az izomtónus fokozódása, a spaszticitás kialakulása. E tünetre általában, mint hátráltató tényezőre gondolunk a járás rehabilitációjakor, ám bizonyos izomerő alatt egy fokozott izomtónusú alsó végtag épp a járóképesség megőrzésének vagy kialakításának a kulcsa lehet. Ezzel szemben egy csökkent izomtónusú (hipotón) páciens esetében az érintett végtag képtelen megtartani a testsúlyt, így a járás rehabilitációja is időigényesebb és bonyolultabb lehet.Reméltem, hogy bizonyságot nyerhetnek mindazon hipotéziseim, miszerint a járóképesség kialakítását, illetve megőrzését az érintett alsó végtagi (kedvezőbb lokalizációjú) spaszticitás elősegítheti féloldali bénult betegeknél, valamint egy bizonyos izomerő alatti hipotón hemiparetikus betegek járóképessége elmarad a fokozott izomtónusú páciensekéhez képest. A vizsgálatok során felmértem a paretikus alsó végtagi izomcsoportok erejét és izomtónusát. A tónus alapján 4 csoportra osztottam a pácienseket. A betegek járását a Funkcionális Járási Kategorizálás, a Timed Up and Go és a 10 méteres járástesztek alapján elemeztem. Az önállóság és a funkciókárosodás okozta hátrány szintjét a Functional Independence Measure (FIM) és a funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozásának (FNO) alapján értékeltem.Az eredmények alapján elmondható, hogy nem elég az, ha valaki megfelelő izomerővel rendelkezik, fontos az izomtónus minősége is. Vizsgálataim alapján azt tapasztaltam, hogy a spaszticitás akár pozitívan is befolyásolhatja a szélütést elszenvedett páciensek járási képességét, éppen a testsúly megtartása miatt. Ám a hipotézis szignifikáns eredményekkel történő bizonyításához, nagyobb esetszámra van szükség.