Dolgozatomban a dualizmus legjelentősebb közigazgatási reformjainak, az 1870:XLII tc. és az 1876:XXXIII. tc. Maros-székben illetve ennek megszűnése után az egyesített Maros-Torda vármegyében történő alkalmazásával foglalkozom. Az 1867-es kiegyezés következtében helyreállt a törvényhatóságok autonómiája. Azonban elkerülhetetlenné vált, hogy a széttagolt, kiváltságos területeket eltérően szabályozó közigazgatás helyett egy egységes, az egész országra kiterjedő közigazgatási rendszert hozzanak létre. Ehhez elsősorban szükség volt a kiváltságos területek, esetünkben a székely székek, beintegrálására az egységes közigazgatásba. Ezt valósította meg az 1870. évi XLVII törvény a köztörvényhatóságok rendezéséről. A törvény alapján egy előkészítő bizottságnak kellett kidolgoznia az újjáalakuló törvényhatóságban a szolgabírói járásokat, a megválasztott tisztségviselők létszámát, hatáskörét tartalmazó tiszti utasítást, a legtöbb adót fizetők névsorát, a törvényhatósági választások választókerületeit, a választók névjegyzékét, az árvaszék és az állandó bizottmány megszervezését. Az előmunkálatokat Maros-szék közgyűlése elfogadta, ezt követően pedig a belügyminiszter jóváhagyta. Ezután sor került a törvény alapján a törvényhatósági bizottsági választásokra. A választások eredményeképp összeült az újjáalakult Maros-szék törvényhatósági bizottsága, mely első ülésén közfelkiáltással megválasztotta a szék tisztségviselőit. A bizottság 160 tagból állt, melyből 80 fő a választások eredményeként, míg 80 fő a törvényhatóságban legtöbb adót fizetőként került be. Az 1870: XLII. tc. meghagyta a kiváltságos területek - esetünkben Maros-szék és tisztségviselőinek (főkirálybíró, alkirálybíró, stb.) - elnevezését, érdemben új alapokra helyezve a közigazgatást. Magyarországon ez volt az első kódex jellegű közigazgatási jogszabály. Mindazon által felmerül a kérdés, hogy a kiváltságait évszázadokig féltő székely székek miért törődtek bele az átszervezésbe. Erre a kérdése több választ is kaphatunk. Az első, hogy a dualizmus sajátos politikai viszonyainak eredményeként az előkészítő bizottságok nagy részében kormánypárti többség volt, valamint a főkirálybírók ellenőrzésük alatt tartották a széki közgyűléseket. A második válasz pedig véleményem szerint az, hogy bár önkormányzati joguk lényegesen csökkent, azért formailag mégis csak fent maradtak a székely székek még néhány évig. A reform második eleme az 1876: XXXIII. tc. végleg egységessé tette a közigazgatást, hiszen most már formailag is megszüntette a székely székeket és betagozta őket a vármegye rendszerbe azáltal, hogy vármegyéket hozott létre belőlük, vagy pedig vármegyékhez csatolta őket. A törvény a legradikálisabb változást Erdélyben hozta. Itt a korábbi 26 törvényhatóságból 15 új vármegyét hozott létre. A törvény értelmében a korábbi Maros-székből, Torda vármegye alsó kerületéből, Kolozs vármegye egyes községeiből, valamint a volt Naszód-vidéke egyes községeiből és Szászrégen rendezett tanácsú városból létrejött az egyesített Maros-Torda vármegye. Az új vármegye székhelye - a korábbi Maros-szék székhelye - Marosvásárhely Szabad Királyi Város lett.