A társadalom növekvő igényeinek következménye már az általános iskolában is megjelenik az az igény, hogy a praktikusabb, az életben jól felhasználható területek, tantárgyak nyernek egyre nagyobb teret. A művészetekhez, így a zenéhez való ellentétes hozzáállások közül,mire a gyerekek a középiskoláig érünk a negatív viszonyulás dominál. A 2000-es évek nagy „személyiségközpontú”- hulláma sem volt jó „reklám” az alapvetően frontális eszközökkel, tevékenységi formákkal dolgozó, egyszerre nagy tömeget mozgató ének-zenei nevelési kultúránknak. A közösségi nevelés, a kollektivista értékek mentén való tanítás nem lobogtatja fennhangon az egyedi személyiségfejlesztés és tehetséggondozás színes, populáris zászlaját. Évszázados hagyományokon nyugvó oktatási rendszere a születéstől a professzionalitás szintjéig realitásokra, valós, kipróbált módszerekre épült. A 2000-es évek után a már csak maréknyi zenetagozatos iskola utolsó bástyái missziós szolgálatot teljesítenek az ének-zene tanítás területén. Eredményeik kimagaslóak.. Kodály tudta, mi a tehetséggondozás, és a személyiségfejlesztés, már akkor, mikor még alig emlegették ezeket a kifejezéseket. Mindent megálmodott, mindenről gondoskodott.