Bevezetés: A fogak baleseti sérülése az egyik leggyakrabban előforduló sürgősségi ellátást igénylő feladat a mindennapi fogorvosi gyakorlatban. A trauma típusok prevalenciájával és mintázatával kapcsolatos adatközlések hazánkban eddig csupán Budapesten történtek, kelet-magyarországi kutatások nem voltak. Vizsgálatunk célja, a Debreceni Egyetem Fogászati Klinikájának beteganyagában előforduló gyermekkori, traumás, szájüreget érintő sérülések retrospektív elemzése volt 2009.01.01.-2021.06.15. közti időszakban. Anyagok és módszerek: Az adatgyűjtést az UDmed és a MedSol medikai rendszerek adatbázisának tanulmányozásával végeztük, a balesetet szenvedett 0-18 éves gyermekek betegdokumentációs adatait és ambuláns kezelőlapjait vizsgáltuk. Az esetek lekérdezése az első megjelenés alkalmával a trauma tényének és típusának rögzítésére alkalmazott BNO kódok alapján történt. A vizsgált paraméterek közé tartozott a gyermek életkora, neme, felvétel ideje, trauma ideje, helyszíne, körülményei, az első ellátó intézmény, az érintett fogak típusa és száma, egyéb sérült szövetek, diagnózisok, terápiák, alapbetegségek megléte. Az adatok rendszerezésére Microsoft Excel táblázatot használtunk. Az elemzéshez leíró statisztikai módszert alkalmaztunk. Eredmények: 1058 releváns esetet vizsgálva megállapítottuk, hogy a betegek 60 %-a fiú, 2 éves kor környékén a legmagasabb a balesetek előfordulása. A leggyakoribb trauma típus az esés, a helyszíne pedig legtöbbször a család otthona. 34%-ban fog és lágyrész sérülés egyidőben történt, 29 %-ban történt csak lágyrész sérülés, míg 27 %-ban izoláltan csak a fogak estek áldozatul. Túlnyomó többségben tejfogak érintettek, ezek közül is az 51 és 61 fogak. Az irodalommal egybehangzó eredményeink alapján a maradó fogak közül is a felső centrális metszők vannak leginkább veszélyben. A tejfogak legtöbbször luxatiot, míg a maradó fogak fracturát szenvednek. Lágyrészek tekintetében a frenulum labii superioris sérülése a leggyakoribb. Következtetések: Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy az általunk gyűjtött adatok összhangban állnak más korábbi hasonló tanulmányok eredményeivel. Kutatásunk során arra a következtetésre jutottunk, hogy az adekvát adminisztrációt és a későbbiekben további következtetések levonását nagymértékben segítené egy egységes, klinikai adatrögzítő rendszerben elérhető, baleseti jegyzőkönyv bevezetése, amely az elkövetkező esetekben mindig a kezelő orvos rendelkezésére állna.