Képzeljük el a szituációt, hogy egy, magát a gyermek vérszerinti apjának tudó, és valamely apasági vélelem alkalmazása révén jogilag is apai státuszban lévő vélelmezett apa egyszer csak tudomást szerez arról, hogy valójában nem is tőle származik az addig sajátjának hitt és szeretett gyermek. A jelen dolgozatban egy jogalkalmazó bőrébe bújva teszek kísérletet a leírt történeti tényállás és az ahhoz kapcsolódó releváns törvényi tényállás(ok) összevetésére. Mit tud reagálni a polgári jog, a mindennapok joga, ha „az alma messze esik a fájától”? A vélelmezett apa énképéhez meghatározott ideig hozzátartozott az apaság tudata, többek között apaként helyezte el és definiálta magát a világban, személyiségének egyik építőkockája tehát éppen az apaság. Ez az önmagáról alkotott kép alapjaiban kérdőjeleződik meg azzal, hogy szembesülve a gyermek biológiai származásának valóságával, egy alapvető társadalmi szerepétől, apai mivoltjától fosztják meg. Hipotézisem, hogy gyermek valódi származásának vélelmezett apa előli eltitkolása olyan, a vélelmezett apa személyisége elleni támadásként értékelhető, és az apai státusz elvesztésével együtt járó identitásveszteség elsősorban olyan nem vagyoni sérelemként merül fel, amely okán a vélelmezett apa a nyilvánvaló családjogi jogkövetkezmények aktiválásán túlmenően személyiségi jogának megsértése végett is alappal fordulhat a bírósághoz. A dolgozat célja, hogy az előfeltevés alátámasztásához vezető úton számba vegye a vélelmezett apa jogi lehetőségeit mindenekelőtt hazai terepen, a családjogon belül, utána azt – a hipotézis szerinti szükségesség jegyében – a személyiségi jog szemüvegén keresztül helyezze új megvilágításba, majd a kiválasztott jogesetek elemzése révén ellenőrizze az elméleti megállapítások érvényességét a gyakorlatban, végezetül összegezze a levonható következtetéseket, a de lege ferenda javaslatokkal sem adós maradva.