Folyóvízi üledékek nehézfém tartalmának akkumuláció vizsgálata növényekkel

Abstract

A Duna országunk legnagyobb felszíni vízfolyása. A Duna, valamint árterei és holtágai ökológiai folyosóként működnek, de emellett jelentős ipari, logisztikai és turisztikai jelleggel is rendelkeznek. Köztudott, hogy a Duna forrásától kezdve a torkolatáig több ipari létesítmény is elhelyezkedik, amelyek szennyezése az elmúlt évtizedek alatt hatást gyakorolt a víz minőségére is. A kibocsátott szennyezőanyagok közül a legveszélyesebb összetevőket a nehézfémek jelentik, amelyek jelen lehetnek mind a vízben, mind az iszapos üledékben is. Ezek az elemek jelentős egészségügyi kockázattal rendelkeznek, hiszen képesek a táplálékláncon belül akkumulálódni. A kutatásunk fő célja, hogy a folyóvízi üledékekben található nehézfémek növényeken belüli akkumulációját meghatározzuk. Fő mintavételi területünk a Duna árterében található dunaújvárosi iszap meddő, amelyet 2009-ben hoztak létre a városi Szabadstrand rehabilitációja során. Méréseink során az üledék és növényminták kadmium, nikkel, ólom, króm, réz és cink tartalmát határoztuk meg. Tesztnövényként a területen megtalálható, természetes növényeket választottunk, mint lósóskát (lóromot) (Rumex patientia), angol perjét (Lolium perenne), parti sást (Carex riparia), és keserűfüvet (Persicaria maculosa). Az iszap és növényminták nehézfém tartalmának feltárását MSZ szabvány szerint végeztük el salétromsavas és hidrogén-peroxidos módszer alkalmazásával. A nehézfém koncentrációkat AAS készülék  segítségével határoztuk meg. Eredményeink alapján megállapítottuk, hogy a különböző növényfajták milyen mértékben és melyik részükben halmozzák fel a nehézfémeket. Eszerint például a lósóska a szárának felső részében tudja akkumulálni a kadmiumot, nikkelt, krómot és cinket, ezzel szemben a keserűfű inkább a levelében halmozza fel ezeket az elemeket. Ezek az ismeretek hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben egyes növényfajták felhasználhatóak legyenek a szennyezett területek in-situ kármentesítésében.