A WHO statisztikai adatai alapján elmondhatjuk, hogy az idősek száma növekvő tendenciát mutat. Az egész társadalomra elöregedés jellemző. Az öregedés kihívást jelent az egyénnek, hogy megküzdjön az adott kor nehézségeivel. Fontos momentum, hogy az idősödő ember élete továbbra is fontos maradjon. Dolgozatomban az időskori magányosság gyakoriságát mértem fel Gyula városának egyik bentlakásos idősek otthonában. Az idősek otthonában élő 70 év feletti nő és férfilakók között végeztem kutatásomat, mely strukturált interjú formában zajlott. Vizsgáltam a magányosság kialakulásában szerepet játszó legfontosabb tényezőket és azok egymáshoz való viszonyulását. Sajnálatos módon arra az eredményre jutottam, hogy az otthonban élő idős lakosság nagy része magányos. Főként azon személyekre jellemző, akik nagyobb kiszolgáltatottságban és függőségben élnek. A legfontosabb tényező, mely a magány kialakulásáért felelős a testi erőnlét és érzékszervek működésének a csökkenése, valamint egyes személy és tárgyvesztések. Ezen korral járó változások, az idős ember személyiségét nagyban befolyásolják és megváltoztatják, mely következtében bizonyos érdektelenség lesz megfigyelhető a külvilág, társadalom felé. Véleményem szerint sajnos az idősek sokszor nem tesznek meg mindent a magány elkerülése érdekében. Véleményem szerint több odafigyelést igényelnek az idősek. Nagyon fontos a pszichés gondozás és a hasznos foglalkoztatás, melynek nyilvánvalóan elsősorban anyagi és képzett szakember foglalkoztatás akadályai vannak.