A perifériás artériás betegség (PAD) elnevezés elsősorban az alsóvégtagi erek szűkületére, illetve elzáródására vonatkozik, mely a világ lakosságának mintegy 12%-át érinti. A kritikus végtagischaemia (CLI) ennek legsúlyosabb formája. Definíció szerint ebbe a csoportba tartozik minden beteg, akinek nyugalmi fájdalma, fekélye vagy gangraenája objektíven igazolható artériás elzáródásra vezethető vissza, mely legalább 14 napja fennáll. A PAD a generalizált atherosclerosis egyik megjelenési formája, ennek következtében fokozott a cardio- és cerebrovascularis betegségek rizikója is. Az alsóvégtagi artériás betegség felosztása különböző szempontok szerint történhet, mint a laesio anatómiai helye, a szűkület súlyossága, multiplicitása, a tünetek súlyossága. A csoportosítás jelentősége a megfelelő kezelési mód kiválasztásában, illetve a betegség kimenetelének becslésében áll. A leggyakrabban használt a Rutherford és a Fontaine klasszifikáció, melyek a dysbasiás távolság, a nyugalmi fájdalom és a fekélyek alapján osztályoznak. A TASC II osztályozás alapja a szűkület anatómiai elhelyezkedése és súlyossága, illetve az interventio kimenetele. A WIfI score a fekély, infekció és ischaemia pontozása által becsüli meg a végtag veszélyeztetettségét, az amputáció rizikóját. A betegség legjellegzetesebb tünete a terhelésre jelentkező alsóvégtagi fájdalom, claudicatio intermittens, mely tipikus esetben azonos távolság megtétele után jelentkezik. Kritikus végtagischaemia esetében azonban már nyugalomban is jelentkezik fájdalom. A másik fontos kórjelző az elhúzódó sebgyógyulás, vagy súlyosabb esetben a spontán jelentkező fekélyek, gangraenák. Perifériás érbetegségben diagnosztikus a boka-kar index mérése, amennyiben ez az érték 0,9 alatti, felállítható a PAD diagnózisa. Amennyiben egy tervezett beavatkozás előtt további információkra van szükség a ki és beáramlási pálya állapotáról angiográfia végzendő, mellyel a pontos anatómiai viszonyok ábrázolhatók. A PAD egyik legjelentősebb rizikótényezője a diabetes mellitus, mely nemcsak a nagy erek átjárhatóságát rontja, de egyidejűleg károsítja a microcirculatiot is. A kor előrehaladtával is jelentősen nő a perifériás érbetegség kockázata, ezenfelül gyakoribbak a társuló betegségek is, mint a hypertonia, mely szintén nagymértékben növeli a betegség előfordulásának valószínűségét. Jelentős kockázatnövekedéssel jár még a dohányzás, a hyperlipidaemia, valamint a hyperhomocysteinaemia. A jelenkor öregedő társadalmában a diabetes és a hypertonia prevalenciája is egyre növekszik, ami hosszútávon maga után vonja a PAD, ezen belül is a CLI incidenciájának és prevalenciájának növekedését. Éppen ezért a terápiában elsődleges a rizikófaktorok kezelése. A perifériás érbetegek statin kezelése hyperlipidaemia fennállása nélkül is ajánlott, annak pleiotrop plakkstabilizáló hatása miatt. Szintén ajánlott minden beteg thrombocyta aggregáció gátló kezelése, mely a cardiovascularis rizikót csökkenti. A claudicatios tünetek enyhítésére használt szerek a naftidrofuryl és a cilostazol, melyek a microcirculatio javítása révén javítják a végtag vérellátását. A perifériás artériás betegség oki terápiáját a revascularisatio jelenti. Ez lehet percutan interventio, valamint sebészi revascularisatio, illetve hybrid műtét, mely ezek kombinációját jelenti. Ugyanakkor nagyon gyakran nincs már lehetőség a végtag keringésének helyreállítására, ilyenkor kerül sor amputációra. Az általunk vizsgált betegcsoport a 2010 és 2015 között a Belgyógyászati Intézet C épületében megjelent kritikus végtagischaeamiás betegekből állt. A 303 beteg átlagéletkora 69,5 év volt és a betegek közel fele szenvedett a CLI-n kívül valamilyen cardio-, illetve cerebrovascularis betegségben. Az invazív beavatkozások közül gyakoribbak voltak a revascularisatios műtétek, a többlépcsős szűkületeknek megfelelően, ugyanakkor a leggyakoribb beavatkozás az amputáció volt, melyen a betegek 26%-a esett át. Halálozás tekintetében a nemzetközi irodalomban találthoz képest alacsonyabb számot kaptunk (19%), azonban csak a MedSol rendszerben dokumentált adatok álltak rendelkezésünkre. Rizikófaktorok szerinti bontásban a diabeteses betegek között szignifikánsan több volt a hypertoniás, valamint nagyobb volt a cardiovascularis betegségben szenvedők száma, mint a nem diabeteses csoportban. Ugyanakkor a nem diabeteses betegeink között azt találtuk, hogy szignifikánsan gyakoribb volt a dohányzás, valamint nagyobb volt közöttük a revascularisatios műtétek száma, ami feltehetően a diabetes okozta distalis végtagérintettségnek köszönhető, mely korlátozza a műtétek kivitelezhetőségét. A dohányzók esetében az átlagéletkor majd 10 évvel volt alacsonyabb a nem dohányzókhoz képest, valamint gyakoribb volt a férfiak között. Szignifikáns különbséget találtunk a dohányzók és nem dohányzók között a revascularisatios műtétek számában, ami gyakoribb volt a dohányosok között. Ez feltehetően a fiatalabb átlagéletkornak, a jobb általános állapotnak és a kevesebb társbetegségnek köszönhető. A hypertoniások között szintén szignifikánsan több férfi volt, mint nő, illetve sokkal nagyobb számban találtunk cardio- és cerebrovascularis megbetegedéseket, valamint megelőző alsóvégtagi érintettséget. Ezen adatok jó jelzői a generalizált atherosclerosis jelenlétének. Terápiás szempontból az antikoagulálásban mutatkozott szignifikáns különbség a két csoport között, ami feltehetően a hypertoniához társuló egyéb cardiovascularis betegségeknek köszönhető, mint a pitvarfibrillatio vagy a cardiomyopathia. A fentiekből is kitűnik, hogy egy igen gyakori és súlyos betegséggel állunk szemben, mely ennek ellenére aluldiagnosztizált. A korai diagnózissal lehetőség nyílna a betegség progressziójának lassítására, valamint a generalizált atherosclerosis miatt társuló cardio- és cerebrovascularis megbetegedések és halálozás rizikójának csökkentésére.