A diplomamunkában összefoglalásra került a négy visegrádi ország (V4) egészségügyi rendszereinek néhány aspektusa, elsősorban abból a szempontból, hogy hogyan alakult át a rendszerváltoztatást követően. Hogy megfelelő kontextusba kerüljön az egészségügy átalakításával kapcsolatos változtatások halmaza, ezért minden egyes ország esetén megvizsgáltam a politikai változásokat, melyek a rendszerváltoztatáshoz vezettek. Hajlamosak vagyunk ezt pillanatszerűnek képzelni, pedig hosszabb idő alatt lejátszódó folyamatokról van szó és láthatjuk, hogy az első szabadon választott kormányok mögött már az egészségügyre vonatkozó változtatási elképzelések is korábban megjelentek. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy induláskor az állapotok nagyon hasonlítottak egymásra, azonban az elmúlt több mint 30 év egészen más irányokba vitte a rendszerek szervezését és annak működését. Jellemző az is, hogy az első 4-8 év volt a változtatások legfontosabb időszaka. Ilyenkor kellett a régi rendszert lebontani és elkezdeni felépíteni az újat. Mint minden átalakulás nehezen viselhető, ennek következtében természetes népszerűség vesztéshez vezet. Az adatok elemzéséből kitűnhet az is, hogy tendenciákat megváltoztatni igen nehéz, hiszen a népességfogyás változatlanul fennáll, mértéke azonban mindegyik országban csökkent. Ugyanilyen nehéz a rizikófaktorok hatásának csökkentése is, mint amilyen az elhízás, a dohányzás, az alkohol fogyasztás. A négy országot tekintve szinte mindegyikben utolsók vagyunk, de mienk a sereghajtó szerep a daganatos halálozásban is az EU országait tekintve. Alapvetően az egészségügyi rendszerek a V4 országaiban két nagy irányt vettek a rendszerváltoztatás után: 1. Az egy-biztosítós és 2. a több-biztosítós rendszer. Diplomamunkámban mindkettőnek előnyeiről és hátrányairól is szó esik. Közös azonban, hogy a biztosítás kötelező és általános érvényű mind a négy országban. A háziorvosi szolgálatok mindegyik országban magánkézben vannak. Annak szervezése és finanszírozása azonban különbségeket mutat, azonban egységes abban, hogy a háziorvosoknak „kapuőr” funkcióval kell rendelkezniük az alapellátásban, hogy szűrjék azon betegeket, akiknek nem szükséges rendelőintézeti vagy kórházi ellátás (ami akkor is igaz, ha néha kiskapuk is működnek a főbejárat mellett). A háziorvosi praxis közösségek költséghatékonyságát a V4 országai is felismerték, nálunk most van kialakulóban. A finanszírozás tekintetében a cseh modell érdekes, mert ott a fejkvóta csak 70% és a megelőzésre (szűrések) és a jobb ellátásra kapnak további hányadot, valamint az elmaradott térségekbe települő háziorvosok is többlet juttatást kapnak. A fekvőbeteg-ellátás szervezésében és fejlődésében is vannak különbségek. A magánosítás a nagy (egyetemi, specializált) kórházak szintjén egyáltalán nem következett be. Kisebb kórházak esetén ez előfordult, főleg a több-biztosítós rendszert követő Csehország esetében. A magánosítás mindig politikai éllel terhes és levezénylésére lényegesen hosszabb idő kell, mint a 4 éves kormányzati ciklus, ennek megfelelően nehezen is vágnak bele, akik ebben gondolkodnak. Volt azonban egy terület, ahova a magántőke beengedésre került és ez a képalkotó diagnosztika volt. Ebben az esetben a forráshiány kényszere engedte meg ezt a változtatást.