A B-sejtes lymphoproliferatív kórképek a B-sejt fejlődés bármely szakaszából kiindulhatnak. PhD dolgozatom ezen kórképek közül a diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) és a myeloma multiplex (MM) sajátosságait tárgyalja. Célkitűzéseink közé tartozott, hogy megnézzük hogyan befolyásolja a különböző gyógyszermetabolizmus gének (CYP2E1, GSTP1, NAT1 és NAT2) polimorfizmusa a diffúz nagy B-sejtes lymphomás betegek terápiára adott válaszát és túlélését R-CHOP kezelés mellett. Vizsgáltuk a CRBN, CTNNB1 és GSTP1 gén polimorfizmusok hatását myeloma multiplexes betegek terápiára adott válaszára és túlélésére thalidomid és lenalidomid vagy cyclophosphamid, adriamycin, melphalan kezelés mellett. A fiatalkori, 40 éves vagy annál fiatalabb myeloma multiplexes betegek túlélési adatait, betegség lefolyását és jellegzetességeit összehasonlítottuk az időskori betegség jellemzőivel. Vizsgálataink felvetették a CYP2E1, GSTP1, NAT1 és NAT2 gének polimorfizmusainak szerepét a DLBCL-es betegek R-CHOP terápiára adott válaszában és túlélésében, viszont eredményeink tekintettel a kis betegszámra, nem voltak szignifikánsak. A cereblon-béta-katenin útvonal gének polimorfizmusai befolyásolják a myeloma multiplexes betegek túlélését, ugyanis a CTNNB1 (rs4135385) polimorfizmus esetén AA genotípusú betegeknél idősebb korban jelentkezik a betegség, ugyanakkor szignifikánsan hatékonyabb a thalidomid és lenalidomid kezelés, és kedvezőbb az eseménymentes túlélés. A CTNNB1 (rs4533622) polimorfizmus esetén A allél hordozásakor idősebb korban diagnosztizáljuk a betegséget és férfiakban gyakoribb a C allél előfordulása. Fiatal, azaz 40 éves vagy annál fiatalabb korban igen ritkán diagnosztizálunk myeloma multiplexet, de szükség van minél innovatívabb terápiák bevezetésére, a fiatal betegek számára terápiás ajánlás készítésére. Eredményeink alapján a fiatal betegek több alkalommal kaptak konszolidáló/fenntartó kezelést, illetve a medián teljes túlélésük kedvezőbben alakult a 40 évnél idősebb betegekhez viszonyítva.

B cell lymphomas can arise at any stage of normal B cell development. This essay focuses on diffuse large B cell lymphoma and multiple myeloma among B-cell disorders. Our aim was to investigate whether drug metabolism gene polymorphisms have any effect on the treatment responses and survival data in DLBCL. Our purpose was to investigate if CRBN, CTNNB1 and GSPT1 gene polymorphisms have any effect on treatment response and survival data of a large group of Hungarian MM patients and if administration of personalized treatment can be considered in this disease. The objective of the third study was to describe presenting features and outcomes of multiple myeloma patients ≤40 years and to compare their survival data to the older MM population. Our results could not confirm that genetic polymorphism in metabolic pathways has any predictive role in diffuse large B-cell lymphoma but other studies reported on the importance of genetic polymorhism in metabolic pathways in DLBCL and these studies showed the role of genomic tests in lymphoma treatment. Our results highlighted that beta-catenin gene rs4135385 gene polymorphism may influence the clinical features of multiple myeloma patients and have some impact on the treatment results and survival data after Imid-based therapies. In terms of CTNNB1 (rs4135385) polymorphism AA genotype, the disease is diagnosed in older age and thalidomid or lenalidomid treatment is significantly more effective which improve patients’ event-free survival. According to CTNNB1 (rs4533622) polymorphism, A allele is more frequent in older age and it is not typical in men. However, our results may highlight that though the ratio of young cases is small, there is an unmet need for new therapies that provide complete cure or at least long-term remission for fit multiple myeloma patients. Young patients were more likely to receive maintenance or consolidation therapies and their overall survival was more favourable.