Legújabb kori történelmünk és közép-kelet-európai identitásunk vagy helykeresésünk vitathatatlan origója az 1989-es politikai rendszerváltás. A különböző értelmezések ellenére is meghatározó jelentőséggel bír nem csak politikai, gazdasági és társadalmi életünkre, hanem az egyén gondolkodására, identitásának kialakulására, mentális, spirituális fejlődésére is. Nem vitatható el a rendszerváltás hatása az egyházak közéleti, társadalmi pozíciójára, illetve a teológiai gondolkodásra nézve sem. Éppen a rendszerváltás különböző – olykor eltérő – megítélései teszik relevánssá azt, hogy az a teológiai közgondolkodás szintjén is diszkusszió tárgya legyen, s az egyháztörténelem és teológia fontos mérföldköveként tekintsünk arra. Az 1989-es rendszerváltást követően egyértelműen egy új politikai és társadalmi szituációban találták magukat a közép-kelet-európai egyházak, s köztük a Magyarországi Református Egyház is. Mindenekelőtt nem az újra vagy újként megnyíló közéleti lehetőségekre kell gondolni, hanem ahogyan a politikai és társadalmi változásokhoz kapcsolódtak a nevezett egyházak és a protestáns teológia. Ez alapvetőn két ponton írható le: egyrészt az egyház aktív cselekvője és előkészítője volt a rendszerváltó eseményeknek (pl. az egykori NDK-ban), másrészt a változások után kritikailag fogalmazta meg az elmúlt rendszer iránti bírálatát, illetve orientációs segítséget nyújtott egy új politikai, társadalmi berendezkedésben való újrakezdéshez. Kiemelten részletesen foglalkozik a dolgozat az egykori NDK-val, hiszen ott egy speciális helyzet állt elő, amelyben az egyház szabad fórumként adott helyett a politikai rendszerrel szembeni kritikának. A német példa ismertetése azért is indokolt, mert példaértékű a rendszerváltást követő kritikai irodalma, amely sok ponton eligazítást adhat a magyar teológia és rendszerváltás-értékelés számára. A dolgozat első részében (3. fejezet) vizsgálat alá került, hogy miként valósult meg az említett kritikai pozíció 1989-et követően a Magyarország Református Egyház esetében. A legtöbb esetben az figyelhető meg, hogy a magyar református teológiának létezett releváns mondanivalója az adott politikai változásokat és társadalmi átalakulásokat illetően, azonban mégsem tudta kellő erővel és hatékonysággal azokat megszólaltatni az adott politikai vagy történelmi pillanatban. A teológiai felismerések tehát adva voltak, azonban azok társadalmi rezonanciái legtöbbször elmaradtak. Olyan kérdések kerültek a dolgozatban megvilágításra, mint az elmúlt – szocialista, kommunista – rendszer kritikája, a történelemszemlélet és a (politikai) változás keresztyén olvasatának adott szituációban való interpretálása, vagy a politikai szabadág és a teológiai szabadságértelmezés egybevetése az 1956-os és 1989-es eseményekkel kapcsolatban. Míg az 1989 előtti időszakban jóllehet az egyházi szamizdat irodalom részeként megfogalmazásra kerültek kritikák a fennálló rendszerrel és a közegyházi gondolkodással szemben, különösen Török István teológiai gondolkodásában, addig 1989-et követően jóval mérsékeltebb hangokkal lehet találkozni. A kritikai dimenzió pedig elengedhetetlen a múlttal való szembenézés a teológia és a közegyház szintjén, ugyanakkor ezek az egyházkritikai hangok sok ponton még ma is relevánsnak hatnak. A magyar protestáns teológiai számára nem ismeretlen történelemszemlélet is kritikai értelmezésre szorult a rendszerváltást követően, hiszen egy ilyen történelemértelmezés a fennálló szocialista rendszer teológiai legitimálását eredményezte. A fennálló politikai rendszer bibliai analógiákkal való legitimálása nem csupán a magyar protestáns teológia jellegzetes módszere, hanem megjelent az egykori NDK teológiai gondolkodásában is. A rendszerváltás, és a politikai változások értelmezésének gazdag teológiai irodalma található meg főként Vályi Nagy Ervin gondolkodásában. E téma vizsgálata két szélsőséges olvasattól óv meg: a politikai változások negligálástól és azok túlhangsúlyozásától. Ugyanakkor a politikai rendek és berendezkedések átmenetiségére is felhívja e változás keresztyén olvasata a figyelmet, úgy, hogy az eszkatológia felől relativizálja a jelenvaló világot, minden struktúrájával együtt. Mindemellett fontos hangsúlyozni azt, hogy a társadalmi változás és a hitbeli meggyőződés szoros kölcsönhatásban állhat egymással, azaz, a keresztyén ember sosem lehet apolitikus. A szabadság kérdésének megvilágításánál figyelembe kell venni annak gazdag reformátori és protestáns interpretálását. Azonban ez a téma továbbgondolást igényel mind a közélet, mind pedig a teológia számára, hiszen érezhető, hogy 1956 emlékezete sokkal mélyebben van a köztudatban – és a teológiai gondolkodásban, értelmezésben is – mint az 1989-es eseményeké, amely viszont jelentős hatással bír nem csak jelenlegi egyházi életünkre, de speciálisan kelet-közép-európai identitásunk kialakulására is. A politikai események teológiai vizsgálata a politika mitológiátlanítását is magával hozza, amely alapvetően két ponton válik relevánssá. Egyrészt megerősít abban a protestáns identitásban, amely bibliai és teológiai alapokon kritikailag közelít minden politikai eseményhez, másrészt megkérdőjelezi a politikai hatalom abszolút autoritását. Az első felismerést az 1948 és 1989 közötti időszakban az akkor hivatalos egyházvezetés és teológiai közgondolkodás részéről nagyolták el, a második megállapítás viszont tájékozódási pont lehet a jelenkor korlátlan politikai hatalomra való törekvések kritikájához. A rendszerváltás teológiai reflexiója 25 év távlatából is releváns, hiszen egyrészt utólag kimondhatja az 1948 és 1989 közötti korszak kritikáját, másrészt pedig összegzi a rendszerváltás óta eltelt negyed évszázad teológiájának ez irányú gondolkodását. Egy olyan egyház és teológia számára, amely átmeneti állapotban értelmezi jelenleg magát és keresi a megújulás lehetőségét, elengedhetetlen, hogy szembenézzen közelmúltjával, teológiai tévedésével, s levonja ezeknek a tévedéseknek a konzekvenciáit. A dolgozat második egysége (4. fejezet) az identitás és tájékozódás kérdésével foglalkozik. A politikai változások egyfajta identitáskrízist hoztak magukkal, amely a szocialista korszakból a demokratikus politikai struktúrába való átmenet határpontjánál alakult ki. Nem hallgatható el az a tény sem, hogy a rendszerváltás nem minden esetben és nem mindenki számára hozta el a várt áttörést egy jobb és szabadabb gazdasági és társadalmi élethez. Ráadásul a szocialista társadalom olyan terhes mentális örökséget hagyott maga után, amelyet nem lehetett azonnal feldolgozni, sok esetben felszámolni. Mindez az egyház számára is óriási kihívást jelentett: egy megtört és megosztott társadalomban kellett végeznie szolgálatát. Tovább nehezíti a speciálisan kelet-közép-európai identitás kialakulását az egyre nagyobb mértékben tapasztalható migráció, amelynek következtében egyre többen vállalnak munkát Nyugat-Európában, s ez a családok polarizálódásához, és a gyülekezeti kötődések megszűnéséhez is vezet. A rendszerváltást követően egyre markánsabban szólalt meg a társadalomban és az egyházban egyaránt a nemzeti kérdés, különös felhanggal a határon túli nemzettársakkal való szolidaritás és a Trianon szindrómája. Az egyház számára a legnagyobb kihívás ebben a kérdésben az volt, hogy a nemzeti elkötelezettség a keresztyénség terhére szólal meg. Ez a kettősség mindmáig fennáll, s több esetben társadalmi és közegyházi feszültségek forrásává lesz. Az egyház és teológia számára a járható út abban lenne, ha a nemzeti érzelmekhez teológiai értelmezésekkel közeledne. Ugyanakkor a rendszerváltást követően az egyház számára újra megnyílt a lehetőség arra, hogy intézményfenntartóként is részt vegyen a társadalom alakításában. Ez alapvetően az oktatási és a diakóniai intézmények újraindításában és újak alapításában konkretizálódott. Az intézményi háttér azonban további két problémát vet fel: hol van a helyük az intézményeknek az egyház (adott esetben a fenntartó gyülekezet) missziói programjában, illetve hogyan viszonyul a lelkipásztori kérügmatikus tisztség az intézményfenntartói jogi feladatokhoz? A dolgozat utolsó nagy egységében (5. fejezet) felvázolja a klasszikus és megújuló népegyház közötti átmenetet. Ezzel egyrészt rehabilitálja a népegyházról kialakult negatív olvasatot, másrészt felhívja a figyelmet arra, hogy a népegyháznak nem a hitvalló egyház az alternatívája, hanem egy elkötelezésen és tudatos döntésen alapuló egyházi forma. Mindemellett szükséges hangsúlyozni, hogy a népegyház szociológiai kategória, amelynek nem létezik kybernetikailag alternatívája. A dolgozat a politikai kontextus elemzésében és a politika fogalmának korrekt definiálásában, tudatos teológiai reflexiók kialakításában, a szociológiai tények akceptálásában és a tapasztalatok ekkléziológiai reflektálásban látja a kutatás konzekvenciáit. Végső soron pedig az a célja, hogy rámutasson, a történelmi örökségek nem csupán tehertételként nehezedhetnek az egyházra, hanem a megújulás esélyeiként is.

An indisputable origin of our contemporary history and of our Central European identity or orientation is the change of the political system in 1989. Despite its different interpretations it has a definitive significance not only on our political, economic and social lives, but also on the individual's thinking, identity development, mental and spiritual development as well. The effect of the same change on the position of churches in public life, their social status, or on theological thinking cannot be disclaimed either. It is just the different – sometimes divergent -interpretations of the change of the political system that make this issue relevant both to become the subject of discussion also on the level of general theological thinking and to be considered an important milestone of church history and theology. Following the 1989 change of the political system, Central European churches, among them the Hungarian Reformed Church, unequivocally found themselves in a new political and social situation. Above all, we should not think of new opportunities opening up or reopening in public life, but of how the above-mentioned churches and Protestant theology related to the political and social changes. This can basically be described in two areas: on the one hand the church acted as an active agent and a preparer of the events of the transition (like in the former GDR), on the other hand, after the changes it formulated a critical review of the past system and provided guidance for a fresh start in a new political and social setup. The thesis puts particular emphasis on the former GDR, since a special situation existed there, with the church –as a free forum- openly hosting critical views of the political system. Discussing the German example can also be justified because after the political transition Germany developed an exemplary critical literature, which may offer several points for Hungarian theology and for the assessment of the change in the political system. The first part of the thesis (Chapter 3) investigates how, after 1989, the above mentioned critical position was achieved in the case of the Reformed Church in Hungary. In most cases it can be observed that although the Hungarian Reformed theology had a relevant say regarding the given political changes and social transformations, it could not communicate them forcefully and effectively enough at the particular political or historic moment. Thus, the theological insights were given, but in most cases their social resonances failed to happen. The thesis sheds light on issues like the critique of the past – socialist or communist – systems, the interpretation of the Christian reading of the historical approach and of the (political) change in a given situation, or the comparison of the interpretations of political freedom and of theological freedom, in connection with the events of 1956 and those of 1989. While during the pre-1989 period as part of the church samizdat literature criticism against the existing system and against the general thinking of the Hungarian Reformed Church, especially in Török István’s theological thinking, was verbalized, after 1989 much more pronounced opinions could be read. The critical dimension is essential in facing the past on the level of theology and of the church thinking; however, these critical voices in the church are still relevant today in several issues. A view of history not unknown for the Hungarian Protestant theology needed a critical interpretation after the change of the political system, since an interpretation of history like this led to theological legitimization of the current socialist system. Using Biblical analogies to legitimize the current political system is not only a typical method of the Hungarian Protestant theology, but it appeared in the theological thinking of the former GDR as well. A rich theological literature about the interpretation of the change of the political system and of subsequent political changes can be found mainly in Vályi Nagy Ervin’s thinking. The study of this subject saves us from two extreme readings: from those neglecting the political changes and from those overemphasizing them. However, the Christian reading of this change calls our attention to the transitory nature of political agencies and establishments in a way that from an eschatological view it relativizes the contemporary world with all its structures. However, it is important to emphasize that social change and individual belief can closely interact, that is, a Christian believer can never be apolitical. When shedding light on the issue of freedom we should take into account its rich Protestant and reformer interpretation. However, this topic requires further elaboration both for public life and for theology, since it is felt that the memory of 1956 is much deeper embedded in the public consciousness - and also in theological thinking and interpretation - than the interpretation of the events of 1989, which in turn has a significant impact not only on our present day lives, but on the formation of our specific Central European identity as well. The theological analysis of the political events brings along the de-mythologization of politics, which becomes relevant especially in two areas. Firstly, it confirms us in our Protestant identity, which critically approaches all political events on a biblical and theological basis; on the other hand, it questions the absolute authority of political power. The first great recognition was largely slubbered by the official church leadership and theological public thinking of the time during the period between 1948 and 1989; the second finding, however, can serve as a reference point to the critique of the attempts for unlimited political power of the present time. The theological reflection on the regime change is relevant even 25 years later, as on the one hand it can articulate the criticism of the era between 1948 and 1989, on the other hand, it can summarize the theological thinking of the past 25 years after the change of the political system. For a church and a theology, which currently interprets itself in a transitional phase and is looking for the possibility of renewal, it is essential to confront its recent past, its theological misconceptions, and to draw the consequences of these misconceptions. The second section of the thesis (Chapter 4) focuses on the questions of identity and orientation. The political changes have brought a certain sense of identity crisis, which formed on the borderline of the transition from the socialist era to a democratic political structure. However, the fact that the shift of 1989 has not provided the expected breakthrough for a better and freer economic and social life in all cases or for everyone cannot be left unarticulated. Moreover, the socialist society left behind a heavy mental legacy that could not be processed or, in many cases eliminated immediately. This posed a huge challenge for the Church, which had to carry out service in a broken and divided society. A further complication for the development of a specifically Central European identity is an increasing migration, as a result of which more and more people take employment in Western Europe, leading to the polarization of families and to the loss of church community ties. After the political transition both the Trianon syndrome and the national issue –with special undertones on solidarity with transborder people of the same nationality- became more pronounced both in society and in the Church. The biggest challenge for the Protestant church in this issue was that the national commitment was vocalized at the expense of Christianity. This duality still exists, and in many cases it will be the source of social and church tensions. For the Protestant church and theology a viable option would be to approach national emotions with theological interpretations. However, after the change of regime, it became possible for the church again to participate in the shaping of society by running its own institutions. This was mostly put into practice in reopening educational and diaconal institutions and founding new ones. However, the institutional background raises two other problems: how these institutions (in a given case the supporting congregation) are positioned in the mission programs of the church, and how the kerygmatic pastoral office relates to the legal tasks of the supporting institution. The last major unit of the thesis (Chapter 5) outlines the transition between the classical and renewing national church. With this, it rehabilitates the negative reading about the national church, on the other hand, it draws attention to the fact that the alternative of the national church is not a confessionary church, but a church form based on informed decision and on commitment. Besides, it is important to emphasize that “people’s church” is a sociological category, which, cybernetically does not have an alternative. The thesis sees the consequences of the research in analyzing the political context, in the correct definition of the concept of political correctness, in formulating conscious theological reflections, in accepting sociological facts and in reflecting experiences ecclesiologically. Ultimately, its goal is to point out that historical heritage does not only put a load on the Protestant Church but also offers the chances of renewal.