Mindennapi életünk szerves része az, hogy problémás helyzetekkel kerülünk szembe. Ennek számos oka lehet. A problémák gyakran keletkeznek olyan helyzetekből, melyek rajtunk kívül álló okokból erednek, azonban leggyakrabban a perszonális kapcsolatok folyományaként, azok velejárójaként alakulnak ki. Az emberi kapcsolatok konfliktusokat generálnak mindenki számára egyformán. A kialakult vitát azonban mindenki másképpen oldja meg. E megoldások aztán vagy megnyugvást, vagy újabb összeütközést generálnak ugyanazzal, vagy éppen egy másik személlyel. Hazánkban a konfliktus megoldásának legelterjedtebben alkalmazott módja, a vitás ügy bírósági úton történő rendezése. A polgári jogviták esetén is elmondható, hogy feloldásának elsődleges jogállami eszköze a viták állami bíróság által, peres úton történő eldöntése, mivel az emberek, a vitában álló felek, ha eltérés van közöttük, általában peres útra terelik a konfliktust. Ha csak annyit említek: „Just mégsem hagyva”, „Hajdanában, amikor még így beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond hagy legyen per!”1 A peres eljárás azonban nem mindig tudja megoldani a felek közötti kiélezett „harcot”, konfliktust, ekkor szükséges az alternatív vitarendezés intézményéhez fordulni. A jogviták peren kívüli rendezésére Magyarországon a rendes bírósági út mellett több alternatív megoldást, módszert is biztosít a jogalkotó. A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvénnyel az arbitrációs eljárás igénybevételének lehetőségét teremtette meg, melynek során választottbíróságként működő testület bírálja el az ügyet. Az alternatív vitarendezés másik, hazánkban jelenleg kevésbé ismert és elterjedt intézménye a mediáció eljárás, melynek jogszabályi kereteit a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvénnyel (továbbiakban: Kvt.) teremtette meg a jogalkotó.