Memóriajáték alapú oktatóprogram fejlesztése az angol nyelv gyakorlására

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom az angol nyelv tanulását segítő számítógépes alkalmazás megvalósítását mutatja be, amely segítségével az általános iskolás gyermekek játékos körülmények között sajátíthatják el a számukra még ismeretlen angol szavakat. A dolgozatomban bemutatom, hogy milyen hatással van a digitális világ fejlődése a gyermekekre. Egyre több iskola alkalmazza a tanórák során a számítógépes oktatóprogramokat, játékokat, hogy a gyermekek figyelmét, illetve motivációjukat fenntartsák, fejlesszék. Azonban egy-egy tanóra során az angol nyelv szókincsének megtanulására kevesebb idő jut, mint amennyi szükséges azok megjegyzésére. A szakdolgozatom témájának éppen ezért választottam egy oktatóprogram fejlesztését, mely játékos keretek között segíti a tanulást. A célom nem az volt, hogy egy minden részletre kiterjedő és az összes angol-magyar szópárt tartalmazó alkalmazást hozzak létre, hanem az, hogy egy kisebb szókinccsel rendelkező, gyermekbarát játékot készítsek. Szakdolgozatomban többek között a szavakat tartalmazó adatbázist, illetve a program különböző funkcióit és elkészítését részletezem. Az oktatóprogram megvalósítása Python programozási nyelven történt, grafikus felülettel, melynek segítségével egy játékos, gyermekbarát, tanulást segítő alkalmazást készíthettem el.

Leírás
Kulcsszavak
python, oktatóprogram, memóriajáték
Forrás