Magyarország Alaptörvényének értelmében a család a nemzet fennmaradásának alapja (L cikk (1) bekezdés). A családnak, mint a társadalom legfontosabb alapegységének védelme és támogatása, valamint a gyermekvállalási kedv ösztönzése céljából elengedhetetlen az, hogy az állam támogassa az otthonteremtést. Az ingatlan, illetve a lakás a háztartások életének fundamentuma, egy alapvető emberi jogot, a lakhatás jogának érvényesülését biztosítja, ám ezen felül közgazdaságtani értelemben vett termékként is definiálható, melynek allokációja a piacon történik.1 A lakáskérdés ezáltal tekinthető egyidejűleg létszükségletnek és befektetési kérdésnek is, a lakáshoz jutás tradicionálisan a magyar családok legfőbb célja, ezért a gazdaságpolitika kiemelt szegmensének tekinthető a lakáspolitika területe. Az állami lakásgazdálkodásnak ezért minden körülmények között kiemelt helyen kell kezelnie az életkezdő fiatalok lakáshoz jutásának kérdését, a bérlakáshelyzetet, valamint a lakásmobilitás problémáját.2 Dolgozatomban kísérletet teszek a komplex ingatlanpiaci folyamatok bemutatására, melyhez elengedhetetlen az, hogy a dolgozat első részében definiáljam azt, hogy mi az ingatlan. Ezt követően közgazdaságtani szempontból elemzem a piac, illetve az ingatlanpiac fogalmát, működésének mozgatórugóit. Fontosnak tartom vizsgálni azt is, hogy alapjogi szempontból mi indokolhatja azt, hogy az állam különféle eszközökkel beavatkozzon a szabad piac működésébe, ezért a lakhatáshoz való jog ismertetésére, elemzésére is kitérek. A dolgozat fő részében a rendszerváltás óta eltelt évtizedek ingatlanpiaci folyamatait vizsgálom, kitérve a különféle állami támogatásokra, igénybe vehető hitelkonstrukciókra, a 2008-as pénzügyi válságra, illetve az annak megoldására tett kísérletekre. A dolgozat záró fejezetében az ingatlant, mint befektetési lehetőséget vizsgálom, kitérve az üzleti célú ingatlanok ismertetésére, illetve a magánszemélyek ingatlanainak bérbeadására.