Nem kell célzottan a sajátos nevelési igényről beszélnünk ahhoz, hogy kijelenthessük nincs két egyforma gyermek. Az, hogy a világban mi számít éppen „másnak”, folyamatosan változik. A különleges bánásmódot igénylő kisgyermekek valóban különböznek. Nem csak ép társaikhoz képest, de egymáshoz viszonyítva is. Ők is egyéni módokon nyitnak a világ felé, mint bárki más. Az elfogadást és a hozzáállást az adott társadalom kulturáltsága nagyban meghatározza. Mivel még a mai napig van egy fajta áthidalhatatlan szegregáció az ép és a fogyatékossággal élő emberek között, ezért sokunknak lehetősége sem adódik elindulni az elfogadás útján. Elhalványul mindaz, amiben hasonlóak vagyunk, ami közös pont mindannyiunk életében. A témaválasztás legfőbb motivációja maguk a sajátos nevelési igényű kisgyermekek. Fontos a korai prevenció, kisgyermeknevelőként kiemelkedő feladat, hogy a lehető legtöbbet nyújtsuk a gyógypedagógussal és a szülőkkel való együttműködés során. A bölcsődei hospitálások alkalmával többször is volt lehetőségünk gyógypedagógussal konzultálni. Ezek az alkalmak megerősítették a gyógypedagógusok munkája iránti elismerést, és egyértelművé tették a kisgyermeknevelővel való együttműködés jelentőségét. Kisgyermeknevelőként- az adott intézménytől függően- jó eséllyel megtapasztalhatjuk milyen az, amikor sajátos nevelési igényű kisgyermek kerül a csoportunkba. Minden, amiről azelőtt csak tanultunk, vagy a hospitálás során tapasztaltunk, egyszerre valósággá válik. Bár a bölcsőde egyik legfőbb elvárása az önkiszolgálóvá és együttműködővé nevelés, a gondozási tevékenységek remek lehetőséget jelentenek az egyéni fejlesztésre is.