Szervezeti kommunikáció vizsgálata az Nemzeti Művelődési Intézetnél

Fájlok
Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Jelen kutatás témája a Nemzeti Művelődési Intézet szervezeti kommunikációjának a vizsgálata és elemzése volt. Azért esett erre a témakörre a választásom, mert számomra mindig is érdekes volt, hogy egy-egy cég vagy intézmény hogyan kommunikál akár a munkatársaival, akár ahhoz a célcsoporthoz, amelyikhez szólni akar. A szakdolgozat szakirodalmi kitekintése több elméleti aspektusból történt. Egyrészt megvizsgáltam különböző szerzők műve alapján a kommunikáció fogalmi keretrendszerét, illetve kitértem a fontosabb kommunikációs csatornákra és kommunikációs modellekre is. Másrészt vizsgáltam a szervezeti kommunikáció irodalmát is. A kidolgozás során kiemelten foglalkoztam a szervezeten belüli és kívüli kommunikáció témaköreivel, illetve összegyűjtöttem a szervezeti kommunikációt akadályozó tényezőket. A kutatás elején 5 kutatási kérdést fogalmaztam meg előzetesen. Az első kérdésem arra vonatkozott, hogyan épül fel az NMI szervezeti kommunikációja, majd ebből kiindulva a második kérdésben arra kérdeztem rá, hogy milyen csatornákat használnak a belső és külső kommunikációra. A harmadik kutatási kérdésem az NMI válságkommunikációra kérdezett rá, ahol kíváncsi voltam hogyan kezelnek egy krízishelyzetet. A negyedik kérdésben arra voltam kíváncsi, hogyan épül fel az NMI PR rendszere és ehhez milyen eszközöket használnak, míg az ötödik kérdésben a vezető kommunikációra kérdeztem rá. A kutatás eredményeiből az szűrhető le, hogy az NMI-nek jól kiépült külső és belső kommunikációs rendszere van. A külső kommunikáció gerincét a rendezvények sokasága adja, amelyek révén közvetlen kapcsolatot tud kialakítani a közönségével. Emellett hangsúlyos a közösségi médiaplatformok használata is, hiszen több fajta platformon is jelennek vannak, úgy mint Facebook, YouTube, de van egy jól felépített szervezeti honlapjuk is. A kutatás során ezeket is részletesen elemeztem különböző szempontok alapján és megfogalmaztam fejlesztési lehetőségeket is. A külső kommunikáció erősségét jelzi a PR jelenléte is, amelynek közvetítéséhez többfajta eszközt is használnak, úgy mint kutatások, szakmai bemutatók, sajtómegjelenések, imázsfilm és a különböző NMI logóval ellátott termékek árusítása a webshopban. A belső kommunikáció vizsgálata során kiderült, hogy erre legfőképpen az e-mailt használják a különböző szervezeti egységek egymás között, de nemrég vezették be a Microsoft 365 Sharepoint rendszerét is. Ez, mint kiderült, még hatékonyabbá tette az egymással való kommunikálást. Az interjúalanyok egyetértettek abban, hogy az információk 1-2 esettől eltekintve jól áramolnak, ha volt is torzulás sem okozott különösebb fennakadást. A válságkommunikáció kapcsán a Covid-19 járvány került szóba, ezt a munkatársak sikerként értékelték az NMI részéről. Általánosságban elmondták, szerintük a kommunikáció ekkor a vezetőség részéről következetes volt, gyors, hiteles és pontos, folyamatosan tájékoztatták őket a friss helyzetről.

Leírás
Kulcsszavak
kommunikáció, szervezeti kommunikáció, PR, válságkommunikáció, információáramlás
Forrás