The aim of the paper is, on the one hand, to examine the ipseity-hiperreflexivity model of schizophrenia popularized in contemporary phenomenological psychiatry. On the other hand, it aims to compare the model with R. D. Laing’s earlier observations about the self. Owning to the works of the co-authors, Sass and Parnas, the divergent symptoms of schizophrenia spectrum disorder can be reduced to the minimal self that is a simpler notion than the person. The paper seeks to give and answer to the question of the relation between the lifeworld and the minimal self. Sass and Parnas argues, in the prodromal phase of schizophrenia an endogenous selfdisorder can emerge and its recognition could initiate therapeutic interventions prior to the full-blown psychotic breakdown. Other authors emphasize the primacy of the lifeworld and identity disorders determined by life circumstances contrary to or besides the role of minimal self-awareness.

A tanulmány a kortárs fenomenológiai pszichiátriában nagy népszerűségnek örvendő ipszeitás-hiperreflexió modellt vizsgálja meg és veti össze R. D. Laing néhány korábbi megfigyelésével. A Sass-Parnas szerzőpáros munkáinak köszönhetően a szkizofrénia spektrum szerteágazó szimptómái egy a személyfogalomnál egyszerűbb minimális szelf zavarára redukálódnak. A tanulmány arra keres választ, hogy vajon mennyire tisztázott a minimális szelf és az életvilág közötti viszony a modellben? Sass és Parnas amellett érvel, hogy a szkizofrénia prodromális fázisában már egy endogén szelfzavar jelentkezik, melynek felismerése terápiás intervenciókat léptethet életbe a teljes pszichotikus összeomlás előtt. Más szerzők az életvilág elsőbbségét és az életkörülmények által meghatározott identitászavarokat hangsúlyozzák a minimális öntudat szerepe mellett vagy azzal szemben.