Az énhasadás alakzatai: A szelfzavar szerepe a kortárs fenomenológiai pszichiátria szkizofrénia kutatásaiban

Abstract

A tanulmány a kortárs fenomenológiai pszichiátriában nagy népszerűségnek örvendő ipszeitás-hiperreflexió modellt vizsgálja meg és veti össze R. D. Laing néhány korábbi megfigyelésével. A Sass-Parnas szerzőpáros munkáinak köszönhetően a szkizofrénia spektrum szerteágazó szimptómái egy a személyfogalomnál egyszerűbb minimális szelf zavarára redukálódnak. A tanulmány arra keres választ, hogy vajon mennyire tisztázott a minimális szelf és az életvilág közötti viszony a modellben? Sass és Parnas amellett érvel, hogy a szkizofrénia prodromális fázisában már egy endogén szelfzavar jelentkezik, melynek felismerése terápiás intervenciókat léptethet életbe a teljes pszichotikus összeomlás előtt. Más szerzők az életvilág elsőbbségét és az életkörülmények által meghatározott identitászavarokat hangsúlyozzák a minimális öntudat szerepe mellett vagy azzal szemben.