Dolgozatomban a büntetőeljárás-jog személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseit vizsgálom, különös tekintettel az európai emberi jogi ítélkezés elvárásaira, gyakorlatára. Témaválasztásom indoka a téma aktualitása, tekintve, hogy kényszerintézkedések szabályozása ismételten előtérbe került a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény legutóbbi módosítása révén , továbbá hogy az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatában immár megjelentek a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekkel kapcsolatos magyar vonatkozású ítéletek. A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések vizsgálata során a kényszerintézkedések fogalmának klasszikus megközelítéséből indultam ki, majd általában vizsgálom az Európai Emberi Jogi Egyezményt, valamint ehhez kapcsolódva az Európai Emberi Jogi Bíróság eljárását. Ezt követően az Európai Emberi Jogi Egyezménynek a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseket érintő rendelkezéseit ismertetem, és azokat összevetem a hazai büntetőeljárási jogban szabályozott személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések egyes fajtáival. Külön fejezetet szenteltem az előzetes letartóztatás jogintézményének, azon belül is az előzetes letartóztatás időtartamának, mivel a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos problémák elsősorban az előzetes letartóztatás alkalmazása során, annak indokolatlanul hosszú időtartamát illetően merülnek fel mind a hazai, mind a strasbourgi ítélkezési gyakorlatban. Ehhez kapcsolódóan elemezek, néhány hazai illetve az Európai Emberi Jogi Bíróságot is megjárt ügyet . Az előzetes letartóztatás indokolatlan elhúzódására napjainkban az egyik legjobb példa a dolgozatomban már ismertetett Burka –féle ügy. A büntetőügy lezárulását követően indult polgári peres eljárás, melyre dolgozatomban utaltam a napokban fejeződött be. A polgári per eredményeképpen a Hajdú –Bihar Megyei Bíróság eddig példátlan mértékű, 45 millió forintos kártalanítást ítélt meg. Álláspontom szerint ez az ítélet a jövőben precedensként szolgálhat az előzetes letartóztatás indokolatlan elhúzódása miatt érvényesítendő polgári jogi igények tekintetében. Befejezésül, a szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedések jövőjét illetően ismertetek néhány gondolatot, illetőleg elvárást.
Dolgozatomban a fent vázolt keretek között próbálom meg feltárni a magyar, valamint az európai emberi jogi szabályozás rendszerét fogyatékosságaival együtt, továbbá igyekszem ezek összehasonlítását elvégezve az aktuálisan megjelenő problémákat és megoldásokat ismertetni. Nézetem szerint, ami a személyi szabadságot korlátozó hazai kényszerintézkedéseket illeti, megfelelnek az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglaltaknak, valamint az Egyezmény szellemiségének. Nagyobb hangsúlyt kaptak a személyi szabadság és biztonság garanciái, egyrészt az eljárási szabályok pontosítása , valamint új jogintézmények bevezetése révén. Az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatából az szűrhető le, hogy az emberi jogok védelmét tekinti elsődlegesnek, még a magyar joggyakorlatban a tapasztalatok szerint az elsődleges célkitűzés az eljárás sikerének a megvalósítása. A magyar szabályozás és joggyakorlat szempontjából ezen érdekek egyeztetése lenne szükséges.