A jelenlegi Hajdú-Bihar megye székhelyén Debrecenben élt a Weiszenberg-család. A zsidóság első bevándorlási hulláma Mária Terézia és II. József uralkodása idején érte el Magyarországot. A cseh-morva tartományokból bevándorlókat a XIX. század elején a Galíciából érkezők követték. A Debrecenhez közeli Hajdúsámsonban például már 1774-ben szervezett hitközség működött. A nemesi birtokok közelsége kedvezett a termény- és a háziipari készítmények értékesítésének. II. József 1781-es zsidórendelete pedig az iparűzés jogát is biztosította részükre. A közvetítő kereskedelem, a mészárszékek és kocsmák haszonbérlete révén pedig elérték, hogy Debrecen szabad királyi város és a közeli Hajdúkerület enyhítsen a letelepedésüket gátló intézkedéseken. Debrecenben 1840-től telepedhettek meg az izraeliták, elsősorban az 1840. évi zsidókról szóló XXIX. törvény kényszerítő rendelkezéseire, amelyek előírták a zsidók szabad lakhatását az „egész Országban és kapcsolt részekben”. A város ugyanis nemcsak a letelepedést, de annak egyik fontos feltételét a birtokszerzést is gátolta. Egészen bizonyos, hogy a lakosság zsidókkal szembeni magatartásának alapvető oka a versenytársak kiküszöbölése volt.