A szarvasmarha-tenyésztés a világon mindenhol fontos szerepet tölt be a mezőgazdasági szektorban, még így is, hogy a napjainkban lévő magyarországi 900 ezres létszám mesze távol áll az 1960-es években számolt több mint 2 millió egyedtől (KSH,2020). Romániában a napjainkban számolt 1,9 millió egyed is sokkal kevesebb mint a hivatalos forrásból származó legmagasabb 2007-es adat amikor több mint 3,07 millió egyed volt Románia területén (INNSE, 2019). A szarvasmarha-tenyésztés, mint a többi állattenyészési ágazat sok munkahelyet teremt a vidéki embereknek, szerves-trágyát a talajnak. A hús- és tejterméken kívül a szarvasmarhának felhasználható még a bőre, faggyúja, a csontok, szaruképletek és egyes mirigyek is (HOLLÓ, 2011). A szarvasmarha hasznosítási módjai közül elsőként a hús hasznosítása volt a cél, majd ezután hasznosították a bőrét és a tejét, illetve igavonó képességét. Mivel hústermelésről beszélhetünk a nem kimondottan hústermelésre tenyésztett tejelő és kettős hasznosítású fajtáknál is ezért a szarvasmarha elsődleges hozamának tekintjük a hústermelést (BÉRI, 2011). Az 1972-es kormányprogram alapján a szarvasmarhákat csoportosították hústermelő és tejtermelő fajtákra, emiatt a kettőshasznú magyartarka létszáma lecsökkent és helyüket átvették a tejtermelő és a hústermelő fajták (HOLLÓ, 2011). Húsmarhatartásnál nem kizáró, ha nem hús típusú a marha, hanem jellemzően az anyateheneket nem fejik, a tej csakis arra szolgál, hogy borját minél nagyobbra és erősebbre nevelje. A világon kétféle főbb tartástechnológia különböztethető meg: az iparszerű intenzív telepek, melyek az amerikai kontinensre jellemzőek, valamint a környezet- és tájvédelmi indíttatású marhatartás, mely a nyugat-európai országokban elterjedt. Mivel az utóbbi kevésbé lenne gazdaságos, ezért az országok támogatással próbálják kompenzálni a gazdákat (BÉRI, 2011).