A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése az 1991. évi XXXII. törvény (továbbiakban Etv.) távlatából nézve szinte már jogtörténeti jellegű kutatásként funkcionálhat. Az ingatlanrendezés lezárásáig végbement jogszabályváltozások, alkotmánybírósági határozatok révén azonban vizsgált témánk az aktualitás szintjére emelkedik fel, ugyanis az egyházi ingatlanrendezés – módosított – végső dátumaként a vonatkozó jogszabály a 2011-es évet jelölte meg, amikor a húsz éve tartó folyamat végérvényesen is lezárult. Hogyan zajlott le ez a rendszerváltás hajnalán kibontakozó s egészen napjainkig tartó folyamat? Mennyire tekinthetjük ténylegesen lezártnak ezt az ügyet jogi s pragmatikus aspektusból, s pontosan milyen jogszabályi változások alakították ki ezen ingatlanrendezés kanyargósnak és olykor minden érintett számára rögösnek tűnő útját? Dolgozatomban az 1948-ban államosított egyházi vagyon rendszerváltás utáni egészen napjainkig tartó tulajdonjogi helyzetének rendezésével kívánok foglalkozni. A kérdés vizsgálatának legmeghatározóbb jogforrásaként többek között az Etv., a 4/1993 (II. 12.) Alkotmánybírósági határozat, a Kormány és az érintett egyházak közötti megállapodásokat ratifikáló kormányhatározatok, illetve a témában releváns, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentései funkcionálnak.