Napjainkban egyre inkább elvárás, hogy az anyák mellett az apák is részt vállaljanak a gyermekeik neveléséből, így megnőtt az igény arra, hogy a korábbiaknál alaposabban vizsgáljuk meg az apaság jelentőségét, és ezáltal teljesebb képet kapjunk a személyiség fejlődését befolyásoló szülői hatásokról. Míg a korábbi vizsgálatok elsősorban az anya gyermeknevelésben betöltött szerepére fókuszáltak, az elmúlt évtizedekben egyre több kutatás tűzte ki célul az apa-gyermek kapcsolat és nevelési stílus személyiségformáló hatásának elemzését, az pedig eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy a gyermek nevelésében részt vevő apa - az anyához hasonlóan - meghatározó szerepet tölt be a gyermek kognitív és viselkedésbeli fejlődésében, jólétében. Jelen vizsgálatban az apával való kapcsolat ill. szülői bánásmód hatásának elemzését tűztem ki célul az érett, felnőttkori személyiség három fontos minőségére nézve, mely az egyén önmagához való viszonya, önértékelése; a másokkal kialakított kapcsolatokhoz való viszonya; valamint az élet eseményeihez való hozzáállása, érzelmi beállítódása. A kapott eredményeket összefoglalva elmondható, hogy a szülői bánásmódok közül egyedül a szerető-törődő hozzáállást lehetett összefüggésbe hozni az érett, felnőttkorra jellemző személyiségjegyek kialakulásával. Azok a résztvevők, akik gyermekként apjuk részéről több szeretetben és törődésben részesültek, felnőtt korukban magasabb önértékeléssel és pozitívabb életszemlélettel rendelkeztek, biztosabbnak érezték a kapcsolataikat, önértékelésük és önmeghatározásuk is kevésbé függött társas viszonyaiktól. A fenti eredmények alátámasztják az irodalmi adatokat: az apa szerető-törődő hozzáállása minden életkorban pozitív hatást gyakorolt a gyermek személyiségfejlődésére, valamint szoros összefüggést mutatott a gyermek elégedettségével és pszichés jólétével is. Noha az irodalmi adatok alapján az apaság negatív dimenziói is jelentős hatást gyakorolnak a személyiség kialakulására, a jelen vizsgálattal ezt nem sikerült igazolni.