A haris 1971-ig még a vadászható fajok közé tartozott Magyarországon, az elmúlt évtizedekben állománya azonban olyan mértékben lecsökkent, hogy komoly természetvédelmi problémaként kezelendő. Számuk drasztikus csökkenése elsősorban a mezőgazdaság egyre nagyobb ütemű gépesítésének köszönhető, a haris legnagyobb ellensége a kaszálás, hiszen alapvetően réteken és kaszálókon él, fészekalját is ott neveli. A hatóságok a haris élőhelyein éppen ezért július 31-ig tiltja a kaszálást. Éppen emiatt van szükség a haris konkrét élőhelyeinek minél pontosabb feltérképezésére, amellyel a mezőgazdaság és a természetvédelem közötti érdekellentétek is csökkenthetőek. A hariskutatás összetett és nehéz munka, elsősorban a madár rejtőzködő életmódjának köszönhetően. Még gyakorlott madármegfigyelő szem is csak ritkán tudja megpillantani, hiszen előszeretettel bujkál fűcsomók és magas növényzet között, szárnyra is csak ritkán kap. Egyedül jellegzetes hangja - melyről nevét is kapta – árulja el. A haris reszelését azonban csak párzási időszakban, általában éjszaka 11 és hajnal 4 óra között hallatja, így kutatása komoly éjszakai műszakokat kíván meg. Az Aggteleki Nemzeti Park, ahol a kutatómunkában én is részt vehettem, része a három nagy magyarországi „haris rezervátumnak”. Üdvözlendő, hogy a vizsgálati időszakom utolsó évére jelentősen növekedett a haris létszáma, ami részben az időjárásnak és részben a tudatos harisvédő programnak is köszönhető. A jövőben mindenképpen fontos a haris kiemelt védelme, a gazdák és a természetvédelmi hatóságok közötti érdekkülönbségek közelítése, hogy a jövőben a kevésbe szakavatott szem is láthasson harist.