A szakdolgozatom tárgya a tanúvédelem vizsgálata általánosságban, Magyarországon és Németországban. A tanúvédelem kérdésével előttem nemcsak napjainkban, de az elmúlt évtizedben is számos nagy tekintélyű jogász foglalkozott már. Úgy gondolom, dolgozatom céljának elérése szempontjából fontos, hogy a tanúvédelem vizsgálatát több szemszögből végezzem, ezért célszerű előbb magát a tanúvédelmet általánosságban szemügyre venni, valamint szükséges magának a bizonyításnak a rendszerét, célját áttekinteni. Ezen belül pedig a tanúvallomásra, mint bizonyítási eszközre vonatkozó sajátosságok ismerete is fontos ahhoz, hogy ezt az intézményt teljes egészében megismerhessük. A megszerzett információk birtokában térnék rá a tanúvédelem hazai és német (illetve külföldi) szabályozására, valamint ezek közös áttekintésére. Megemlítem még az Európai Unió szabályozását is, valamint röviden kitérek az Emberi Jogok Európai Bíróságának a témával kapcsolatban felmerült problémáira, gondolva itt különösen a fair eljáráshoz való jogra és az ezzel kapcsolatos ügyekre. Dolgozatomat rövid bevezetéssel kezdem, majd az első fejezetben a tanúvédelem kialakulásának történeti előzményeit mutatom be, valamint a bizonyítás rendszerében betöltött helyét illetve szerepét. A második fejezetben ismertetem a tanúvédelem eljárásjogi eszközeinek kialakulását hazánkban, de az itt említésre kerülő jogszabályokat a további fejetekben még részletesen is bemutatom. Az ezt követő harmadik fejezet a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben található szabályozásról szól, amelyben ismertetem a törvényben található megoldásokat és annak szabályait (pl. a különösen védett tanú intézményét, mint a tanúvédelem egyik eszközét, hogy ki, milyen feltételek mellett válhat különösen védett tanúvá és milyen eljárásjogi kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban) valamint felsorolom a törvényben nem nevesített eszközöket is, a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást részletesen is bemutatom. A dolgozatom negyedik fejezete a tanú személyi, fizikai védelméről szól, különös hangsúlyt fektetve az erről szóló 34/1999 (II. 26.) kormányrendeletre és az abban foglalt szabályokra, technikai eszközökre. Az ötödik fejezet tárgya a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi 4 Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény. Ezzel kapcsolatban milyen eszközökkel valósulhat meg és hogyan szűnhet meg a program. Az előző fejezet folytatásaként, a hatodik fejezet a 4/2002 (III. 28.) Igazságügyi-miniszteri rendeletről szól, amely részletesen szabályozza a Védelmi Program büntetésvégrehajtási intézetben való végrehajtását. A hetedik fejezetben további tanúvédelmi eszközt említek, a Telefontanú Programot. A nyolcadik fejezetben mutatom be az Európai Unió Tanács Miniszteri Bizottságának a tanúvédelemmel kapcsolatos – R (97) 13. sz. ajánlását és ezzel szoros összefüggésben a kilencedik fejezetben térik ki az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában felmerült problémákra és döntéseire (anonim tanú és a fair eljárás). A tizedik fejezetben a német szabályozást vizsgálom, majd azt egybevetem a hazai szabályozással, kitérve azok különbségeire és azonosságaira. A dolgozatomat összegzéssel zárom.A szakdolgozatom tárgya a tanúvédelem vizsgálata általánosságban, Magyarországon és Németországban. A tanúvédelem kérdésével előttem nemcsak napjainkban, de az elmúlt évtizedben is számos nagy tekintélyű jogász foglalkozott már. Úgy gondolom, dolgozatom céljának elérése szempontjából fontos, hogy a tanúvédelem vizsgálatát több szemszögből végezzem, ezért célszerű előbb magát a tanúvédelmet általánosságban szemügyre venni, valamint szükséges magának a bizonyításnak a rendszerét, célját áttekinteni. Ezen belül pedig a tanúvallomásra, mint bizonyítási eszközre vonatkozó sajátosságok ismerete is fontos ahhoz, hogy ezt az intézményt teljes egészében megismerhessük. A megszerzett információk birtokában térnék rá a tanúvédelem hazai és német (illetve külföldi) szabályozására, valamint ezek közös áttekintésére. Megemlítem még az Európai Unió szabályozását is, valamint röviden kitérek az Emberi Jogok Európai Bíróságának a témával kapcsolatban felmerült problémáira, gondolva itt különösen a fair eljáráshoz való jogra és az ezzel kapcsolatos ügyekre. Dolgozatomat rövid bevezetéssel kezdem, majd az első fejezetben a tanúvédelem kialakulásának történeti előzményeit mutatom be, valamint a bizonyítás rendszerében betöltött helyét illetve szerepét. A második fejezetben ismertetem a tanúvédelem eljárásjogi eszközeinek kialakulását hazánkban, de az itt említésre kerülő jogszabályokat a további fejetekben még részletesen is bemutatom. Az ezt követő harmadik fejezet a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben található szabályozásról szól, amelyben ismertetem a törvényben található megoldásokat és annak szabályait (pl. a különösen védett tanú intézményét, mint a tanúvédelem egyik eszközét, hogy ki, milyen feltételek mellett válhat különösen védett tanúvá és milyen eljárásjogi kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban) valamint felsorolom a törvényben nem nevesített eszközöket is, a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást részletesen is bemutatom. A dolgozatom negyedik fejezete a tanú személyi, fizikai védelméről szól, különös hangsúlyt fektetve az erről szóló 34/1999 (II. 26.) kormányrendeletre és az abban foglalt szabályokra, technikai eszközökre. Az ötödik fejezet tárgya a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi 4 Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény. Ezzel kapcsolatban milyen eszközökkel valósulhat meg és hogyan szűnhet meg a program. Az előző fejezet folytatásaként, a hatodik fejezet a 4/2002 (III. 28.) Igazságügyi-miniszteri rendeletről szól, amely részletesen szabályozza a Védelmi Program büntetésvégrehajtási intézetben való végrehajtását. A hetedik fejezetben további tanúvédelmi eszközt említek, a Telefontanú Programot. A nyolcadik fejezetben mutatom be az Európai Unió Tanács Miniszteri Bizottságának a tanúvédelemmel kapcsolatos – R (97) 13. sz. ajánlását és ezzel szoros összefüggésben a kilencedik fejezetben térik ki az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában felmerült problémákra és döntéseire (anonim tanú és a fair eljárás). A tizedik fejezetben a német szabályozást vizsgálom, majd azt egybevetem a hazai szabályozással, kitérve azok különbségeire és azonosságaira. A dolgozatomat összegzéssel zárom.A szakdolgozatom tárgya a tanúvédelem vizsgálata általánosságban, Magyarországon és Németországban. A tanúvédelem kérdésével előttem nemcsak napjainkban, de az elmúlt évtizedben is számos nagy tekintélyű jogász foglalkozott már. Úgy gondolom, dolgozatom céljának elérése szempontjából fontos, hogy a tanúvédelem vizsgálatát több szemszögből végezzem, ezért célszerű előbb magát a tanúvédelmet általánosságban szemügyre venni, valamint szükséges magának a bizonyításnak a rendszerét, célját áttekinteni. Ezen belül pedig a tanúvallomásra, mint bizonyítási eszközre vonatkozó sajátosságok ismerete is fontos ahhoz, hogy ezt az intézményt teljes egészében megismerhessük. A megszerzett információk birtokában térnék rá a tanúvédelem hazai és német (illetve külföldi) szabályozására, valamint ezek közös áttekintésére. Megemlítem még az Európai Unió szabályozását is, valamint röviden kitérek az Emberi Jogok Európai Bíróságának a témával kapcsolatban felmerült problémáira, gondolva itt különösen a fair eljáráshoz való jogra és az ezzel kapcsolatos ügyekre. Dolgozatomat rövid bevezetéssel kezdem, majd az első fejezetben a tanúvédelem kialakulásának történeti előzményeit mutatom be, valamint a bizonyítás rendszerében betöltött helyét illetve szerepét. A második fejezetben ismertetem a tanúvédelem eljárásjogi eszközeinek kialakulását hazánkban, de az itt említésre kerülő jogszabályokat a további fejetekben még részletesen is bemutatom. Az ezt követő harmadik fejezet a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben található szabályozásról szól, amelyben ismertetem a törvényben található megoldásokat és annak szabályait (pl. a különösen védett tanú intézményét, mint a tanúvédelem egyik eszközét, hogy ki, milyen feltételek mellett válhat különösen védett tanúvá és milyen eljárásjogi kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban) valamint felsorolom a törvényben nem nevesített eszközöket is, a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást részletesen is bemutatom. A dolgozatom negyedik fejezete a tanú személyi, fizikai védelméről szól, különös hangsúlyt fektetve az erről szóló 34/1999 (II. 26.) kormányrendeletre és az abban foglalt szabályokra, technikai eszközökre. Az ötödik fejezet tárgya a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi 4 Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény. Ezzel kapcsolatban milyen eszközökkel valósulhat meg és hogyan szűnhet meg a program. Az előző fejezet folytatásaként, a hatodik fejezet a 4/2002 (III. 28.) Igazságügyi-miniszteri rendeletről szól, amely részletesen szabályozza a Védelmi Program büntetésvégrehajtási intézetben való végrehajtását. A hetedik fejezetben további tanúvédelmi eszközt említek, a Telefontanú Programot. A nyolcadik fejezetben mutatom be az Európai Unió Tanács Miniszteri Bizottságának a tanúvédelemmel kapcsolatos – R (97) 13. sz. ajánlását és ezzel szoros összefüggésben a kilencedik fejezetben térik ki az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában felmerült problémákra és döntéseire (anonim tanú és a fair eljárás). A tizedik fejezetben a német szabályozást vizsgálom, majd azt egybevetem a hazai szabályozással, kitérve azok különbségeire és azonosságaira. A dolgozatomat összegzéssel zárom.A szakdolgozatom tárgya a tanúvédelem vizsgálata általánosságban, Magyarországon és Németországban. A tanúvédelem kérdésével előttem nemcsak napjainkban, de az elmúlt évtizedben is számos nagy tekintélyű jogász foglalkozott már. Úgy gondolom, dolgozatom céljának elérése szempontjából fontos, hogy a tanúvédelem vizsgálatát több szemszögből végezzem, ezért célszerű előbb magát a tanúvédelmet általánosságban szemügyre venni, valamint szükséges magának a bizonyításnak a rendszerét, célját áttekinteni. Ezen belül pedig a tanúvallomásra, mint bizonyítási eszközre vonatkozó sajátosságok ismerete is fontos ahhoz, hogy ezt az intézményt teljes egészében megismerhessük. A megszerzett információk birtokában térnék rá a tanúvédelem hazai és német (illetve külföldi) szabályozására, valamint ezek közös áttekintésére. Megemlítem még az Európai Unió szabályozását is, valamint röviden kitérek az Emberi Jogok Európai Bíróságának a témával kapcsolatban felmerült problémáira, gondolva itt különösen a fair eljáráshoz való jogra és az ezzel kapcsolatos ügyekre. Dolgozatomat rövid bevezetéssel kezdem, majd az első fejezetben a tanúvédelem kialakulásának történeti előzményeit mutatom be, valamint a bizonyítás rendszerében betöltött helyét illetve szerepét. A második fejezetben ismertetem a tanúvédelem eljárásjogi eszközeinek kialakulását hazánkban, de az itt említésre kerülő jogszabályokat a további fejetekben még részletesen is bemutatom. Az ezt követő harmadik fejezet a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben található szabályozásról szól, amelyben ismertetem a törvényben található megoldásokat és annak szabályait (pl. a különösen védett tanú intézményét, mint a tanúvédelem egyik eszközét, hogy ki, milyen feltételek mellett válhat különösen védett tanúvá és milyen eljárásjogi kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban) valamint felsorolom a törvényben nem nevesített eszközöket is, a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást részletesen is bemutatom. A dolgozatom negyedik fejezete a tanú személyi, fizikai védelméről szól, különös hangsúlyt fektetve az erről szóló 34/1999 (II. 26.) kormányrendeletre és az abban foglalt szabályokra, technikai eszközökre. Az ötödik fejezet tárgya a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi 4 Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény. Ezzel kapcsolatban milyen eszközökkel valósulhat meg és hogyan szűnhet meg a program. Az előző fejezet folytatásaként, a hatodik fejezet a 4/2002 (III. 28.) Igazságügyi-miniszteri rendeletről szól, amely részletesen szabályozza a Védelmi Program büntetésvégrehajtási intézetben való végrehajtását. A hetedik fejezetben további tanúvédelmi eszközt említek, a Telefontanú Programot. A nyolcadik fejezetben mutatom be az Európai Unió Tanács Miniszteri Bizottságának a tanúvédelemmel kapcsolatos – R (97) 13. sz. ajánlását és ezzel szoros összefüggésben a kilencedik fejezetben térik ki az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában felmerült problémákra és döntéseire (anonim tanú és a fair eljárás). A tizedik fejezetben a német szabályozást vizsgálom, majd azt egybevetem a hazai szabályozással, kitérve azok különbségeire és azonosságaira. A dolgozatomat összegzéssel zárom.