Az intézményes nevelés mindenkori aktuális feladata a partnerkapcsolatainak ápolása az adott környezeti és társadalmi igényeknek megfelelően, megtalálni a célravezető utat, hogy nevelőközösség minél erősebb, magasabb szervezettségű legyen. A gyakorlati tapasztalataim és a szakirodalmi áttekintés szerint, mint pedagógus és intézményvezető próbáltam megvizsgálni, és feltárni a szülők és az intézmény közötti kapcsolatrendszerek működését, hatékonyságát, fejlesztési lehetőségeit. A hagyományos, és újszerű megoldások módszereinek eredményességét, a szülők és a pedagógusok elvárásai közötti hasonlóságot, azonosságot, illetve különbséget. Melyek azok a lehetőségek, melyeknek segítségével a család, és a pedagógusok által elvárt értékek, normák egymás számára ismerté, elfogadottá válhatnak. Okoznak e problémát az esetleges nevelési különbségek, és ha igen, milyen módon lehet befolyásolni, mintát adni egymásnak. Vizsgálatommal sikerült rávilágítani, hogy a szülő-intézmény partnerszintű együttműködése, a családközpontú intervenció módszere, hatékony megoldás lehet a közös cél elérésére, miszerint a mindkét fél számára a legfontosabb a gyermek harmonikus személyiségfejlődése, szocializáció elősegítése, megfelelő nevelési összhang kialakítása.