A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistérségek a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A vizsgálat fő célja az volt, hogy betekintést nyerjünk, miként is sikerül az Európai Unió által nyújtott forrásokat felhasználni Magyarországon, és hogy ezek mennyire játszanak szerepet a települések, illetve a környezetük fejlődésében.A szakdolgozatomban csak települési szintre mentem le a vizsgálatok során, ám ez esetben már két konkrét kistérséget (Ibrány-Nagyhalászi és a Nyírbátori) állítok egymással szembe, valamint itt is említésre kerülnek a nagyobb jelentőséggel bíró települések. Fontos volt, hogy két olyan kistérséget hasonlítsak össze a vizsgálat során, amelyek bizonyos szempontok alapján megegyeznek, bár alapjaikban mégis különbözőek. Mindkét kistérség közel azonos népességszámmal büszkélkedhet, valamint a nagyobb rangú települések számában is hasonló adatok mutatkoznak, és még számos ilyen hasonlóság fellelhető. Egy jelentős, bár nagyon fontos különbség azonban mégis megfigyelhető a vizsgált célterületek fejlődési gyökereiben. Az Ibrány-Nagyhalászi kistérség esetében a megyeszékhelyhez (Nyíregyháza) való közelség az, ami egyfajta pozitívumként említhető meg a kistérség fejlesztése szempontjából. A Nyírbátori kistérség ezzel szemben egy nagy múltú ipari, gazdasági alapokra támaszkodó területként van jelen Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében.

Leírás
Kulcsszavak
kistérség, nemzeti fejlesztési terv, uniós források
Forrás