TÓTH ENDRE TEOLÓGUSPROFESSZOR, A DEBRECENI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA 1950-1958 KÖZÖTTI INTÉZMÉNYVEZETŐ DÉKÁNJA

Abstract

Tóth Endre (1899–1970) előbb pápai, majd debreceni református teológiai tanár egyháztörténész élete és munkássága sajátos magyar 20. századi értelmiségi sors. Miközben csendes alkata révén nem vágyott hivatali feladatokra, a zaklatott történelmi körülmények évtizedeken át komoly egyházi tisztségek betöltésére kényszerítették. A Pápai Református Teológiai Akadémián és a Dunántúli Református Egyházkerületben az 1920-as évek közepétől két évtizeden át különböző tisztségeket töltött be, majd 1947–1950 között a Debreceni Egyetem Hittudományi Karának, ezt követően az állami egyetemből kiváló és a Református Kollégium keretében működő Református Teológiai Akadémiának professzora, 1948-tól egy évtizeden át dékánja. Bölcsességének és alázatos magatartásának is köszönhető, hogy a debreceni lelkészképzés, korábbi egyetemi színvonalát megőrizve, komolyabb veszteségek nélkül vészelte át története talán legnehezebb évtizedét. Tóth Endre irányítása mellett történt meg 1950-ben az állami egyetemből való kiválás, a Kollégiumba való átköltözés, az iskolák államosítása után a sárospataki teológusdiákok befogadása és az 1956-os események hullámveréseinek feldolgozása, miközben a Tiszántúli Egyházkerületben két ízben püspökváltás is történt (Debrecenbe érkezésekor még tanszéki elődje, Révész Imre, 1948 után Péter János, majd 1957-től Bartha Tibor volt a püspök). Intézményvezetői munkája mellett egyháztörténészként iskolateremtő oktatói és tudományos tevékenységet is végzett.