Szolidaritás és autonómia járvány idején

Abstract

A tanulmány arra a kérdésre keres választ, hogy a késő modernitás hazai kontextusában a szolidaritás és autonómia milyen mintázatai deríthetők fel. A kérdés megválaszolásának sajátos nehézsége, hogy a társadalmi struktúrák, habitusok, naturalizált valóságértelmezések olyan szintjeire utal, melyek – épp alapvető jellegükből fakadóan – a cselekvők számára többnyire reflektálatlan, preintencionális szinten adottak. E nehézséget kezelendő kutatásunkban a COVID járványra természetes kísérleti szituációként tekintettünk: míg a szolidaritás és autonómia idült, társadalmi struktúrákba beépült paradoxonjai és torzulásai naturalizálódnak a cselekvők számára, addig egy olyan akut válság során, ami mindkét szintet alapjaiban érinti, reflektív módon mutatkoznak meg. A tanulmány első szakaszában az autonómia és szolidaritás hazai társadalomtörténeti folyamatokra specializált elméleti ideáltípusainak kidolgozására kerül sor. Ezt követően, rövid módszertani kitekintés után, esettanulmányok formájában mutatok be különböző szolidaritási és autonómia mintázatokat. Az utolsó szakaszban ezek általános tanulságait vizsgálva, arra a kérdésre keresek választ, hogy miként jellemezhetők a szolidaritás és autonómia terét beszűkítő, alapvető paradoxonokkal terhelt modernizációs struktúrákkal való megküzdés esélyei?