A 21. század egyik súlyos problémájává vált a táplálkozás és testsúly kérdése. Manapság mindenkit foglalkoztat a soványság és a fogyás. Sajnos egyre nagyobb az evési zavarokkal küzdők aránya főleg a nők körében. Az evészavarok közül a két leggyakoribb forma az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Ezek mindössze két-három évtizede számítanak önálló betegségegységeknek. Az evészavarok nem egyik napról a másikra alakulnak ki és többről szólnak, mint hogy valaki fogyókúrába kezd egy divat kedvéért. Kialakulásuk hátterében sok kockázati tényező áll. Ilyenek az egészségtelen fogyókúra, a túlsúly vagy testalkat miatti aggályok és a testi elégedetlenség, amelyek viselkedési és magatartási tényezőkként lettek beazonosítva, valamint a családi és társadalmi befolyások, mint a barátok viselkedésének lemásolása és a soványság társadalmilag vonzóvá tétele a tömegmédia és a személyre szabott média által. A társadalmi-kulturális tényezők közvetett befolyást gyakorolnak a testsúlyszabályozásra. Ilyenek a kulturális értékek, gazdasági források, társadalmi intézmények. Fontos a gazdasági tényezők nyomása, vagyis a külső megjelenéssel foglalkozó szakmák, például a szépség- és fitnessipar. A tömegkommunikáció az evészavarok jelentőségét felerősíti. A karcsúságideál terjesztésében igen nagy a hatása. Az anorexiások és a bulimia nervosások az internet adta lehetőségek felhasználásával különböző oldalakat hoznak létre. Ma már egyre több ilyen oldal érhető el ProAna, illetve ProMia, ProEd stb. néven. Két évtizede állnak rendelkezésre epidemiológiai adatok az evészavarokról. Kezdetben a fejlett nyugati államokban végeztek vizsgálatokat és ezek alapján többen úgy vélték, hogy nyugati civilizációs ártalomról van szó. Vannak fokozott kockázattal rendelkező csoportok, is mint például: a diákok, a karcsúság nyomásának kitett táncosok, manökenek, egyes sportolók, de a diabetes mellitusban szenvedők, férfiak esetében pedig a homoszexuálisok említendőek itt. A társadalmi tényezőkre utalnak az etnikai különbségek is, vagyis az hogy a fehérek között gyakoribbak az evészavarok, mint feketék között. Korábban az anorexia volt jellemzőbb, viszont napjainkban a bulimia már háromszor gyakoribb, mint az anorexia. Az esetek 8–10%-ban halállal végződik, aminek a leggyakoribb oka, hogy a nagy súlyvesztés miatt a szervezet összeomlik, illetve az, hogy anorexiához társuló depresszió öngyilkossághoz vezethet. Az étkezési zavarok által kiváltott étkezési szokások komolyan károsíthatják az egészségünket, akár jóval kevesebb, akár jóval több táplálékot veszünk magunkhoz. Némelyik rövidtávon fejti ki a hatását, de van, amelyik hosszú távon károsítja a szervezetünket. A szövődmények szinte minden szervrendszerre kiterjedhetnek. A következmények nagy része reverzíbilis, vagyis a betegség gyógyulásával megoldódik, azonban néhány elváltozás a testsúly rendeződése után sem áll helyre. Három csoportba oszthatók a szövődményei. Az első csoportba a koplalás és a diétázás következményei sorolhatók. A másodikba falásrohamokkal kapcsolatosak, ezek a szövődmények elsősorban az emésztőrendszer felső részét károsítják. A harmadikba pedig a súlycsökkentő viselkedés következményei tartoznak. A kezelésében az első és sokszor nem könnyű lépés a betegek megtalálása, felkutatása. Ebben nagy szerepe lehet a nőgyógyászoknak vagy akár a fogorvosoknak is, akikhez a kialakult szövődmények miatt fordulnak a betegek. A következő lépés a motiválás, és annak a ténynek az elfogadtatása, hogy kezelésre van szükségük. A kezelés célja: a testsúly normalizálása, majd azon viselkedések megszüntetése, melyek a testsúlycsökkenését okozzák, végül a viselkedéses tünetek hátterében álló pszichológia rendellenességek korrekciója. Az anorexiát rossz terápiás kimenetel jellemzi és a 20. században a legveszélyesebb pszichiátriai zavarok egyike maradt. A rossz terápiás kimenetelért az alacsony testtömeg index, valamint a szociális és pszichológiai tényezők súlyossága a felelős. A rossz kimenetellel jellemezhető betegeknél az mutatható ki hogy csak néhány esetben keresnek segítséget vagy kezelést. A bulimia hosszú távú lefolyásáról és kimeneteléről kevés eredmény található, de úgy tűnik, hogy a kimenetele kevésbé súlyos és valószínűbb a felépülés, mint az anorexiás betegeknél. A prevenciós programok alkalmazását számos tényező indokolja: a fiatal nők közötti magas előfordulási arány, emellett az anorexia nervosa magas mortalitása, a kialakuló számos testi szövődmény, továbbá a krónikussá válás veszélye. A megelőzésnek három szintjét kell megemlítenünk ez a primer, a secunder és a tercier prevenció. Fontos lenne minél hamarabb felismerni a betegséget és segítséget nyújtani a betegeknek.