Diplomamunkámban az arcot érintő elváltozások közül azon fejlődési rendellenességei által okozott deformitásokkal foglalkozok, melyek az állcsontok növekedésére vannak hatással, és ez által az interperszonális kapcsolatok kialakításában különösen hátráltató tényezőkként szerepelhetnek. Az arcdeformitások lehetnek veleszületett defektusból eredőek, mint a különböző hasadékok, származhatnak a processus condylaris, vagy az ascendalo ramus egy- vagy kétoldali aplasiájából, illetve részei lehetnek bizonyos szindrómáknak. A születés után is érhetik a fejlődő szervezetet olyan ágensek, behatások, amelyek a normális arcszimmetriát megbontják: trauma, osteomyelitis, vagy a temporomandibularis ízületet érintő gyulladások. Az elváltozások egyes formái csak a későbbi korban manifesztálódnak, és a növekedés folyamán válnak igazán szembetűnővé. Mások a kora gyermekkorban, akár intrauterin életben is észlelhető eltéréseket okozhatnak. A mai orvostudomány sokat tud javítani ezeken az állapotokon, és nem csak esztétikai eredmények érhetők el, hanem a társszakmák együttes működésével a szövődmények, a funkcionális eltérések és nem utolsó sorban a beteg pszichés terheltsége is nagymértékben csökkenthető. Ha valahol, ezen állapotok gyógyításában különösen fontos a szakorvosok - az arc-állcsont és szájsebész, orthodontus, radiológus, gyerekgyógyász, fül-orr-gégész, idegsebész, belgyógyász, ideggyógyász, fizioterapeuta, logopédus, foniáter, pszichológus- összehangolt, közös munkája.