Kárpátalján a szovjet hatalomváltást követően a társadalmi, gazdasági és családi viszonyokban kialakult drasztikus változások nagy hatással voltak a női szerepek alakulására. Az értekezés megírásának elsődleges célja, hogy tudományos alapossággal feltárja és bemutassa a megbélyegzett és nemzetiségi vagy politikai okokból internált, elítélt és kitelepített nők sorsát, valamint, hogy feltárja az otthon maradt nők helyzetét, abból a megközelítésből, miként próbálta a rendszer integrálni a szocialista mintára átalakított társadalomba és gazdaságba őket, s eközben milyen sérelmeket kellett elszenvedniük. Korabeli források, külföldi és hazai szakirodalmakban fellelhető információk és az oral history módszerének szintetizálásával igyekeztünk több szempontból és árnyaltabban feltárni a témát. A „málenkij robot” során elhurcolt férfilakosság szovjet kényszermunktáborokba hurcolása következtében felbomlott a társadalmi erőegyensúly, miközben a hagyományos családi hierarchia- és szerepmodell átrendeződése is végbement. A férfialakosság csökkenésével arányosan a női szerepvállalás is nagyobb lett a mindennapi életben. A nőknek át kellett venniük a családfenntartó szerepét, miközben különböző veszélyeknek, főként a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszaknak is ki voltak téve. A férfi munkaerőhiány következtében és a kolhozok létrejöttével a nőket egyre inkább bevonták vagy belehajszolták a társadalmi munkamegosztásba. A nők férfias szakmákba való bevonása nemcsak, hogy biológiai adottságaikat tekintve volt meggondolatlan és felelőtlen intézkedés, de a férfiakban is ellenszenvet váltott ki. Az ellenszegülő vagy nemzetiségi alapon megbélyegzett nőknek az elhurcolása, majd a kitelepítése sem váratott sokat magára. A megtorlás a 18–30 év közötti német nemzetiségű nőknek a donyec-medencei GUPVI-lágerekbe internálásával kezdődött, majd 1946-tól kezdődően egész német családokat telepítettek ki a szibériai Tyumenybe. A koncepciós perek által, koholt vádak alapján elítélt nők GULAG-lágerekbe hurcolása pedig éveken át tartott. A szovjet vezetés célja mindkét táborrendszer fenntartásával az volt, hogy az ingyen munkaerőt háborús jóvátételként a legvégsőkig kihasználja, az egyéneket pedig teljességgel elszigetelje a külvilágtól, megtörje és megpróbálja „szovjet típusúvá” nevelni. Munkánkban igyekeztünk nemcsak a mártíromság megnyilvánulásaira koncentrálni, hanem a női cselekvőképesség kevéssé észrevett, de valójában erőteljes formáit is feltártuk a mindennapi alkalmazkodás és ellenállás képességeit vizsgálva. / Following the Soviet change of power in Transcarpathia the drastic changes that occurred in social, economic and family relations had a profound impact on the transformation of women’s roles. The primary aim of this dissertation is to explore and present with scholarly rigor the fate of stigmatized women who were interned, convicted or deported for ethnic or political reasons and to examine the situation of the women who remained at home – specifically how the regime sought to integrate them into the socialist-type society and economy and what forms of suffering they were forced to endure in the process. By synthesizing contemporary sources information found in domestic and international scholarship and the method of oral history this research seeks to uncover the topic from multiple perspectives and in a more nuanced way. The deportation of the male population during the “málenkij robot” (forced labour) to Soviet labour camps disrupted the balance of social power while the traditional family hierarchy and role models were also transformed. With the decline of the male population women’s participation in everyday life increased proportionally. Women had to assume the role of breadwinners while simultaneously being exposed to various dangers most notably sexual violence committed by Soviet soldiers. As a consequence of the male labour shortage and the establishment of collective farms women were increasingly drawn – or even coerced – into the social division of labour. The involvement of women in traditionally male occupations was not only thoughtless and irresponsible from a biological standpoint but it also provoked resentment among men. The deportation and later resettlement of women who resisted or were stigmatized on the basis of nationality soon followed. The repression began with the internment of ethnic German women aged 18–30 into GUPVI camps in the Donets Basin and from 1946 onward entire German families were deported to Tyumen in Siberia. The sentencing and deportation of women to GULAG camps through show trials and fabricated charges continued for years. The Soviet leadership’s goal in maintaining both camp systems was to exploit free labour to the utmost as a form of war reparation, to completely isolate individuals from the outside world, to break them, and to re-educate them into the “Soviet type.” In our work we sought not only to focus on the manifestations of martyrdom but also to reveal the often-overlooked yet powerful forms of female agency by examining women’s capacities for everyday adaptation and resistance.