A hazai büntetőeljárásokban a szakértők már hosszú ideje segítik a hatóságok, bíróságok munkáját, ám az igazságügyi pszichológia ebből a szempontból viszonylag fiatal tudományágnak tekinthető. Kiskorúsága ellenére napjainkra stabilizálta helyét a bűnügyi tudományok rendszerében, és kiemelt fontossággal bír az ügyek kimenetelének eldöntésében. De mi történik akkor, ha e szakértői eljárás alanyává maga a szakterület válik? Dolgozatom pontosan erre igyekszik választ adni. Írásomban rövid historikus áttekintést követően tíz problémakörön keresztül vizsgálom a magyar igazságügyi pszichológiai szakértés mechanizmusait a büntető eljárásjogban. Egyúttal igazolom azt az alapvetést, hogy ezek a mozzanatok a jogi szabályozás minőségéből fakadóan a gyakorlat természetétől idegen, irreális módon működnek. Hipotézisemet kellőképpen alátámasztja az általam pszichológus-szakértőkkel készített négy interjú, valamint a Debreceni Törvényszék tizenhat évet felölelő ítélkezéséből kiragadott, témám szempontjából releváns harmincegy büntetőügy elemzéséből nyert statisztikai adathalmaz. Munkám utolsó szerkezeti egységében a vázolt defektusokra vonatkozóan egyéni javaslatokat, iránymutatásokat fogalmazok meg a jogalkotó számára. Az így teljessé ért „szakvélemény” helyes értelmezése a magyar büntető-jogtudományra vár, hogy később az idő méltányos végső ítéletet mondjon a „vizsgálati személy” fölött.