Az intelligencia, a kreativitás és a tanulmányi eredmény kapcsolata kilencedikes középiskolások vizsgálatában

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozatban kilencedikes tanulók intelligenciáját, kreativitását és tanulmányi átlagát vizsgáltam. Az eredmények összevetéséhez Raven tesztet, a Torrence-féle Körök tesztet alkalmaztam, valamint a félévi tanulmányi átlagot vettem alapul, a tanulók egyéb adataiból pedig az életkor használtam féléves bontásban. A tanulók szakiskolai, szakközépiskolai és gimnáziumi osztályokba jártak. A vizsgált változók közötti kapcsolatokat szerettem volna feltárni s a statisztikai számítások alapján egyértelművé vált a változók közötti kapcsolat. A hipotézisek és elemzések alapján elmondható, hogy szignifikáns különbség van az iskolatípusok szerint a tanulói teljesítményben mind intelligencia pontszám, mind pedig a kreativitás teszten elért pontszámok között. A nemek szerint már nem jelenik meg ez a különbség. A tanulmányi átlag jó előrejelzője a teljesítménynek. Az eljárás, a mérés a jövőben alapja lehet az iskolai felzárkóztatásnak, tehetséggondozásnak más módszerekkel, mérésekkel kombinálva.

Leírás
Kulcsszavak
intelligencia, pszichológia, kreativitás, iskolai tanulmányi eredmény
Forrás