A gazdasági válság vendéglátásra gyakorolt hatása és annak vizsgálata a Popline Kft. példáján keresztül
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Diplomamunkám során a hazai vendéglátás helyzetét vizsgáltam az elmúlt évek eseményeire, a COVID-19 okozta gazdasági nehézségekre és az azt követő gazdasági válságra való tekintettel. Dolgozatomban a Popline Kft. konkrét példáján keresztül mutattam be, hogy milyen hatással volt a vendéglátásra a kialakult veszély-, majd válsághelyzet. Munkám során olyan vizsgálati módszereket alkalmaztam, melyek bármely más vendéglátóipari egység számára is alkalmasak lehetnek a hatékonyságuk és lehetőségeik felméréséhez. Mindezek mellett dolgozatom primer kutatása során az általam vizsgált cég vezetőjével készítettem mélyinterjút, mellyel a téma aktualitását igyekeztem érzékeltetni. Vizsgáltam a cég különböző gazdasági mutatóit, sor került az elmúlt időszak bevételeinek, kiadásainak, illetve az árak változásának vizsgálatára is. A gazdasági mutatók elemzését követően bemutattam azokat a lehetséges marketingstratégiákat, melyek a vendéglátás számára hasznosak lehetnek. Konkrét módszerek alkalmazásával vizsgáltam a céget, elsőként SWOT-analízist végeztem, felmértem a cég erősségeit, gyengeségeit, a lehetőségeit és a cégre leselkedő veszélyeket. Végül FMEA-módszer segítségével a konkrét munkafolyamatok eredményességét mértem fel.