A dolgozat egy hátrányos helyzetű kistelepülésen működő kisiskola működését és jövőképét vizsgálja pedagógusok nézőpontjából. A fókusz nem az intézményi struktúrára, hanem arra a társadalmi közegre irányul, amelyben az iskola működik – különösen arra, hogyan hat a roma gyermekek magas aránya a tanulói eredményekre, az iskolai légkörre és a továbbtanulási esélyekre. A kutatás kvalitatív megközelítést alkalmaz - egy kiválasztott kisiskolában tíz pedagógussal készült félig strukturált interjúk adják az egyéni tapasztalatok vizsgálatának alapját. A vizsgálat középpontjába a családi háttér, az iskolai konfliktusok, a lemorzsolódás, a segítő programok hatása és a gyermekek jövőképéről alkotott benyomások kerültek. A szakirodalmi háttér áttekinti a társadalmi és kulturális tőke szerepét, a szocializációs folyamatok iskolai lenyomatát, valamint a kisiskolák lehetőségeit és kihívásait. Külön figyelem jut a lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás társadalmi következményeire, valamint az ezek mérséklését célzó programokra. A kutatás eredményei szerint a kisiskolák személyesebb közege előnyt jelenthet a hátrányos helyzetű gyerekek számára, de az intézmények fennmaradása komoly kihívás. A diákok jövőképe szűkös, akár még azt is kijelenthetjük, hogy egyáltalán nincsen, a meglevő elképzelések gyakran családi mintákon alapulnak. A dolgozat célja hozzájárulni a kistelepülési oktatás jobb megértéséhez, és rávilágítani a helyi beavatkozások szükségességére.