„Láthattad, milyen, ha megfelelő eszközök/orvosságok hiányában kell levágnom egy lábat, félek, sok láb jut még ilyen sorsra, mielőtt véget ér a háború” – hangzik el Talisa-tól, egy harctéri ápolónőtől a Trónok harca (2011–2019) című televíziós sorozat 2. évadának 7. részében (20:48). Ahogy ez az idézet is utal rá, a háborúkban a veszteség nemcsak a halált jelentheti: sokan válnak mozgásképtelenné, vesztik el szemük világát, vagy éppen valamely végtagjukat. A csonkítás – történjen csatában, párharcban, büntetésvégrehajtás által vagy kínzás során – gyakori jelenség a Trónok harcában. A sorozat értelmezése szempontjából viszont a jelenséget nem a gyakorisága, sokkal inkább egyedi viselkedése, visszafordíthatatlansága teszi kiemelten fontossá. A Trónok harca mágikus világában uralhatók olyan folyamatok, amelyekre a saját világunkban nincsen ráhatásunk – legjobb példája ennek a feltámasztás. Míg a mi világunkban a halál a (földi) életút megmásíthatatlan lezárását jelenti, addig a Trónok harcában ez egy visszafordítható folyamat. Havas Jon-t feltámasztják, a Mások serege élőhalott zombikból áll, még egy sárkányt is fel lehet támasztani. Éppen ebből a mágikus nézőpontból lehet meghökkentő, hogy ugyanez a csonkításra nem igaz – a sorozatban a testi elváltozásokat még varázserő segítségével sem lehet meggyógyítani. Egy olyan világban, ahol még a halál is legyőzhető, ironikusnak hat, hogy egy levágott végtagot nem lehet visszanöveszteni. Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a csonkítás jelenségéhez milyen szimbolikus jelentésrétegek kapcsolódnak hozzá a sorozatban, valamint, hogy milyen hierarchikus viszonyban áll a halállal és a szexualitással.