A betegjogok hazai érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatok számos pozitív megállapításra adnak lehetőséget, ugyanakkor rámutatnak a jogterület nehézségeire és a lehetséges továbblépési irányokra. A betegjogok fejlődéstörténete két fontos összefüggésre világít rá: egyrészt, hogy betegjog nem létezik, és nem is jöhetett létre az „orvosjogok” kialakulása nélkül; másrészt, hogy a betegjogok valójában az alapvető emberi jogok speciális személyi körben és élethelyzetben való megvalósulásának formái, ezért gyökereik az emberi jogok különböző csoportjait deklaráló nemzetközi dokumentumokban keresendők. Összeurópai szinten Hollandia és Finnország mellett hazánk minősül a betegjogok „úttörőjének”, melynek hátterében részben a szabályozás komplexitása, széleskörű jellege, aktualitása (pl.: a határon átnyúló egészségügyi ellátással kapcsolatos helyzetekre való gyors reagálás), részben a szervezeti háttér kiépítettsége áll. Bármely deklarált jog, így a betegjogok valódi értékmérője azonban érvényesülésük foka és az ezt támogató (jog)intézmények, ezért a dolgozat fókuszában ez a kérdéskör áll. A betegjogok léte általános szinten ma már széles körben ismert, az egyre növekvő ügyszámmal dolgozó professzionális jogvédelmi intézményrendszer tapasztalatai is elsősorban kisebb fokú betegjog-sérelmekről tudósítanak, melyek tipikusan az egészségügyi ellátáshoz, illetve az emberi méltósághoz való jogot érintik, s jól körülírható a panaszok keletkezésének oka is (rámutatva például az orvos-beteg kommunikáció hazai hiányosságaira). A betegjogok érvényesülését a betegjogi képviselőn túl más perelterelő technikák és eljárások is biztosítják, mely körben a mediáció illetve az egészségügyi közvetítés külön is kiemelendő. A betegjogok fejlődése, illetve tartalmi elemeinek változása folyamatos, esetenként új értelmezési keretet biztosítva, mely szükségessé és indokolttá teszi a témakör egészségügyi szolgáltatók részéről történő megismerését illetve folyamatos nyomon követését is.