Dolgozatom arról a kommunikációs problémáról szól, amikor egy szexuális orientációját tekintve kisebbség a saját látásmódját hangosan, sőt túl hangosan, már-már tolakodóan fejezi ki a médiában. Négy szempontból vizsgálom, hogy ezeknek a különféle kommunikációknak mik az apellatív, felhívó gesztusai, mit akarnak tőlem mint megszólítottól, mit képzelnek rólam, mennyire kívánnak bennem együttműködő, elfogadó magatartást kelteni. Éppen ezért írom meg a dolgozatomat kommunikációszakosként, mert a web 2.0 és a közösségi média felületek elterjedésével folytonos jelenlétet és – sokszor nem tudatos – figyelmet kapnak az LMBTQ-kisebbségek a mainstream médiában. Könnyen megesik, hogy találkozunk velük, konfrontálódunk egy szubkulturális formával, annak önértelmezésével, és a szemünk előtt történik meg, hogy egy kisebbség gondolkodásmódja köré brand épül. Gyakran támadhat az az érzésünk, hogy a kisebbség az önbejelentésével tolakodóbbnak tűnik, mintsem azt várta volna a többség. Kisebbség és többség ütközik, mert az egyik a marginális helyzetét szeretné felmutatni és megváltoztatni, a másikat pedig ez a kihívás felkészületlenül éri.