A Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő hallgatók motivációi

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat a Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő egyetemista hallgatók motivációit és azok változásait mutatja be. Különböző szakirodalmak segítségével ismertettük az önkéntesség pontos fogalmát, típusait, funkcióit és a motivációit. A hazánkban mérhető önkéntességi hajlandóságon belül kiemelten foglalkoztunk a fiatal korosztállyal. Az egyetemisták önkéntességét olyan kategóriák mentén vettük figyelembe, mint a hallgatók nemi megoszlása, családi hátterük és iskolai végzettségük. Bemutattuk a Tanítsunk Magyarországért programot, annak célcsoportját és főbb céljait, valamint a programban való mentorálási tevékenységet. A szakdolgozat megpróbált választ találni arra hogy, milyen okokból és milyen motivációkkal kezdtek bele a vizsgált interjúalanyok az önkéntes tevékenységbe. Hólabda módszerrel nyolc olyan egyetemi hallgatóval vettünk fel félig strukturált interjút, akik tapasztaltak az önkéntes mentorálásban. Az elemzés folyamán megállapítottuk, hogy szinte minden vizsgált hallgató esetében változás figyelhető meg a kezdeti és az aktuális motivációs bázis között. Főleg azon hallgatók motivációi változtak, akiknél a belépéskor új típusú motivációkat figyeltünk meg. A program során különféle pozitív és negatív tényezők következtében, megváltoztak ugyan a hallgatók kezdeti motivációi, azonban ez a változás nem befolyásolta őket, a kurzusban való részvételben.

Leírás
Kulcsszavak
önkéntességi motiváció, egyetemista hallgatók, mentorálás
Forrás