A magyar vízi áruszállítás helyzete napjainkban
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom témájául a hazai vízi áruszállítás problémáinak és a benne rejlő lehetőségeknek a bemutatását választottam. A célom az volt, hogy felhívjam a figyelmet erre az áruszállítási formára is, mivel napjainkban csak a közúti és vasúti fuvarozás szerepe érvényesül.
A vízi áruszállítás számos előnnyel rendelkezik a többi fuvarozási formával szemben. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem rendelkezünk megfelelő hajóállománnyal, és természetes vizeink sincsenek megfelelően szabályozva. Ezért van az, hogy nem tudjuk értékesíteni az általuk kínált lehetőségeket. A kikötők legnagyobb része is fejlesztésre és átalakításra szorulna, habár az is igaz, hogy van néhány magas színvonallal rendelkező is közöttük, mint például a Csepeli Szabadkikötő.
Több adatot is bemutattam, ami a vízi áruszállítás forgalmának alakulását vázolta fel a ’90-es évektől napjainkig. Túl nagy változásokat nem tapasztalhattunk, ha a számokra néztünk, ez az áruszállítási forma 4% körül veszi ki a részét az összes forgalomból, ami sajnos hihetetlenül alacsony. Főként abban az esetben, ha figyelembe vesszük, milyen nagy jelentőségű folyó halad át országunkon. Különböző szempontok szerint vizsgáltam az adatokat, és azt tapasztaltam, hogy igazán jelentősége csak a tranzit, vagyis az átmenő forgalomnak van. Az export és import, valamint a kizárólag csak belföldi, vagyis országon belül történő szállítás elhanyagolható mértékű. Alapvetően ez az a terület, amin változtatni kellene. Több elképzelés is van arra, hogy hogyan lehetne fellendíteni ezt az ágazatot, az egyik legjelentősebb program az Európai Duna Stratégia. Már a neve is elárulja, hogy nem csupán a magyarországi Duna szakaszáról van szó, hanem az összes országról, amit valamilyen formában érint a folyó, vagyis 10 olyan állam, amin keresztül halad és 4 vízgyűjtő terület. Ez egy rendkívül komplex stratégia, amitől gazdasági és társadalmi fellendülést is várnak, vagyis nem csak kifejezetten a Duna szabályozásáról van szó.