Egészségügyi rendszereket optimalizálni, fejleszteni komplex feladat. Céljaink helyes kitűzéséhez, a megfelelő eszközök megválasztásához okvetlenül szükséges a lehető legpontosabb helyzetértékelés. Az egészségügy speciális piaci jelenlétéből és az egészség, mint érték többszemléletű megközelítésének okán a befektetett erőforrások megtérülésének monitorozása is kihívások elé állít minket. A helyes célok kitűzéséhez a Grey féle „triple value” megközelítést is alkalmazhatjuk. Jelen értekezésemben a 3V paradigma „személyes érték” komponensét alkalmazom annak kiderítésére, hogy a páciensek szemszögéből mely faktorok azok, melyek a betegelégedettséget leginkább befolyásolják. Azt akartam kideríteni, hogy a financiális bőség jelent-e automatikusan magasabb színvonalat, magasabb elégedettséget. Mindezen vizsgálatokat egy eddig szokatlan szemszögből vizsgálva, az egészségügyi dolgozók betegelégedettségről alkotott véleményét használtam fel. Az alapvető feltevés, az, hogy a magasabb egészségügyi kiadások mellett a német betegek általános betegelégedettsége nem magasabb a Magyarországon mérhető értékeknél. Feltevésem személyes tapasztalat eredménye, jómagam a teljes szakorvosképzésemet német nyelvterületen végeztem. Feltevésem igazolásához kérdőívet készítettem. A kérdőívben egyszerű választás és módosított Likert-skála szerint adhattak választ a kitöltők. A kérdőívet kitöltő egészségügyi dolgozók Magyarországon és Németországban dolgoznak, magyar anyanyelvűek. Ezáltal nyelvi torzítástól mentessé vált a kérdőívek kitöltése. A válaszadók között legnagyobb számban orvosokat találunk, ezenkívül gyógyszerészek, fogorvosok, egészségügyi szakdolgozók is szerepelnek. A válaszadók közel fele dolgozik Magyarországon, így ideális válaszadási arányok állnak rendelkezésre az összehasonlításhoz. A válaszadók döntő többsége orvos (79,7%), akik államilag finanszírozott rendszerben dolgoznak (80,4%). A kérdőív kérdéseit a következő sarkalatos pontokra fűztem fel: • válaszadóra vonatkozó kérdések (munkavégzés helye, intézmény fenntartója, foglalkozás) • szakmai felkészültségre • infrastruktúrára, • betegjogokat érintő (felvilágosítás, bánásmód), • betegekre fordított időre vonatkozó, • hotelszolgáltatásokat érintő, • betegutakra vonatkozó, • forrásfelhasználás hatékonyságát vizsgáló, • a változásokat, változtatásokat értékelő kérdések. Eredmények: A szakmai felkészültségre vonatkozó kérdésekre beérkezett válaszokból kiderül, hogy a vélemények szerint nincs szignifikáns különbség a hazánkban és a Németországban dolgozók felkészültségében. Az infrastruktúrát vizsgáló kérdéskörben az adatokból kirajzolódik, hogy a németországi intézmények felszereltsége egyértelműen magasabb színvonalú a magyar kórházak infrastruktúrájánál. Hasonló eredményeket kapunk a tisztaságot, kórházi étkeztetést vizsgálva is. A betegjogok érvényesülését vizsgálva is szembetűnik, hogy a németországi viszonyokat magasabb színvonalúnak értékelik a válaszadók, mindamellett a betegjogok érvényesülése mindkét vizsgált országban magas szinten áll. Nem igazolódott szignifikáns különbség a páciensekre fordított időt és a várakozási időt, valamint a betegutak szervezettségét érintő témakörökben. Mindkét országban a betegek elégedetlensége szembetűnő. Az egészségügyi rendszerek hatékonyságára rákérdezve kiderül, hogy a kitöltők szerint a magyar rendszer forrásfelhasználása hatékonyabb a németországinál. Arra is fény derül, hogy a magyar betegek az egészségügyben dolgozók szerint összességében hálásabbak a kapott ellátásért, jobban értékelik a dolgozók erőfeszítéseit. Ebben a témakörben a különbség a magyar rendszer javára szignifikánsnak bizonyult. Keserű megjegyzés ezzel a témával kapcsolatosan, hogy míg a hálapénz rendszere Magyarországon általánosnak bizonyul, Németországban gyakorlatilag ismeretlen. A témaválasztás alapötleteként szolgáló kérdésre, „Ön szerint a betegek összességében mennyire elégedettek az egészségügyi ellátással?” az alapvető feltevést igazolva azt az eredményt kaptam, mely szerint a magyarországi és németországi betegek általános betegelégedettsége között nincs szignifikáns különbség. Választ kapunk arra is, hogy a válaszadók szerint az egészségügyre fordított kiadások növelése önmagában nem jelent garanciát a betegelégedettség növekedésére. Azon területeken, melyek fejlesztése közvetlenül eszközök megvásárlásával megvalósítható (infrastruktúra, étkeztetés, hotelszolgáltatások), egyértelműen előnyben vannak a német kórházak a magyar intézményekkel szemben. A nem közvetlenül megvásárolható faktorokat vizsgálva kiderül, hogy a magyar mutatók nem rosszabbak, számos esetben jobbak a németországi eredményeknél. A beérkezett válaszokat elemezve tehát kiderül, hogy a német egészségügyi rendszerben a rendelkezésre álló források bősége ellenére sincs érdemi különbség a magyar és német betegek általános betegelégedettségében. Az egészség „3V” modelljét segítségül hívva láthatjuk, hogy számos betegelégedettséget befolyásoló területen érhető el előrelépés materiális faktorok nélkül, vagy azok optimális kihasználásával.