„Most is, mint 600 évvel ezelőtt harc előtt állunk. Ez nem fegyveres harc lesz, bár az sincs kizárva. Most a harc a nemzet felemelkedéséért folyik. Ehhez is bátorság és hősiesség kell.” Szlobodan Milosevics kijelentése jól tükrözi a Szerbiában akkor uralkodó hangulatot. Azóta csillapodni látszanak az indulatok, de a szerbek és az albánok együttélése ma sem felhőtlen. Erre igyekszik megoldást találni a nemzetközi közösség. És habár nincs konszenzus az államok között, valamennyien érintettek a probléma megoldásában. Az államok mellett a legfontosabb szerep a különböző nemzetközi, valamint regionális szervezeteknek jutott, újabban pedig az Európai Unió igyekszik segítséget nyújtani. A dolgozatom célja bemutatni azt a rendkívül bonyolult és összetett konfliktust, amely már hosszú évszázadok óta jelen van Koszovóban, és még most is meghatározó szerepet tölt be a nemzetközi életben. Ezzel összefüggésben vizsgálom azokat az okokat, amelyek végül elvezettek Koszovó függetlenségének kikiáltásáig, valamint annak elismeréséig. Ennek során részletesen kitérek az egyes történelmi és politikai eseményekre, a sokat vitatott NATO beavatkozásra, a nemzetközi igazgatás dilemmáira, továbbá a hágai Nemzetközi Bíróság ugyancsak kétségbe vonható véleményére. Koszovó problémája felveti a népek önrendelkezéshez való jogának az átértelmezését is, ugyanis korábban a gyarmati rendszerrel társították őket. Ez a nézőpont a XXI. században azonban már nem tartható. Más megközelítésbe került a szuverenitás is, az egyre fejlődő államközi kapcsolatok ugyancsak módosították az alapelv értelmezését. Azért esett a választásom Koszovó államiságának vizsgálatára, mert úgy gondolom, hogy az egyik legrégebbre visszavezető ellentét megoldásának lehetünk tanúi, amely egyszerre aktuális is. A téma pedig olyan sokrétű, hogy nemcsak a nemzetközi jogba ad bepillantást, hanem a politikai élet mindennapjaiba, valamint az Európai Unió működésébe is.