Kereskedelmi forgalomban kapható sütőipari termékek só-és nyersrost tartalmának értékelése
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Diplomadolgozatom fő célja az volt, hogy a sütőipari termékek fogyasztásának pozitív és negatív hatásaira egyaránt felhívjam a figyelmet. Éppen ezért két fontos paramétert vizsgáltam ezen élelmiszerek vonatkozásában: a konyhasó- és a nyersrost tartalmat. Mindkét esetben felhívtam a figyelmet ezen összetevők fontosságára az emberi szervezet működésében és taglaltam azokat a veszélyeket is, amelyeket túlzott mértékű fogyasztásuk során felléphet. Így többek között kiemeltem a konyhasó szerepét az izom-összehúzódás elősegítésében és a vérplazma összetételének egyensúlyban tartásában valamint, a rostok fogyasztásának az emésztő szervrendszerre, a daganatos betegségek megelőzésére gyakorolt jótékony hatását. Annak tükrében, pedig, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható pékáruk sajnálatos módon magas sótartalmú termékek hírében állnak, felvázoltam azokat a hatásokat, amelyeket ezen sütőipari összetevő túlzott mértékű bevitele jelenthet.