Az új Büntetőeljárási törvény a terhelt védelemhez való jogát, és a terhelt hatékony védelemhez való jogát garantálja. A módosítás a védelmi jogokat egyre inkább csorbító jogalkotási tendenciára adott reakció volt, kiváltó okai voltak továbbá mindazon kritikák, amelyek a korábbi büntetőeljárási és védői kirendelési szisztémát érintették. Dolgozatomban szeretném áttekinteni a védelemhez való jog tartalmát, az ebből eredő, nemzetközi és uniós jogforrásokban is rögzített követelményeket, valamint az új és a korábban hatályban volt magyar büntetőeljárási törvények összehasonlításával kitérek az újragondolás okaira, szükségességére és gyakorlati jelentőségére, különös tekintettel azokra a többletkötelezettségekre, amelyet a jogalkotó a hatóságok és a védők számára előír a hatékonyság megvalósulása érdekében. Nagy hangsúlyt szentelek ezen belül a kirendelt védő intézményével kapcsolatos változásoknak - figyelembe véve, hogy a legtöbb kritika ezen a területen érte a védőügyvédek tevékenységét a kodifikációt megelőzően, - továbbá a büntetőeljárás azon részletszabályaira, amelyek a védő jelenlétét, indítványozási és ügyiratismerethez fűződő jogát érintik. Végezetül kitérek arra is, mennyiben alkalmasak a reformok a védelem hatékonyságának tényleges biztosítására, és mennyiben tesz eleget a hatályos szabályozás a jogállami büntetőeljárás követelményeinek.