Az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke alapján Magyarország területének 71%, lakosságának pedig csaknem 63% veszítette el. Mivel az új határokat nem az etnikai és nyelvi szempontok figyelembe vételével alakították ki, 3,3 millió magyar került az utódállamokhoz. A történelmi Magyarország feldarabolása tehát súlyos nemzeti tragédia volt. Társadalmi hovatartozásra, rangra, státuszra való tekintet nélkül a két világháború közötti magyar társadalom egyként áll ki Trianon ellen, és a béke revízióját nemcsak szükségesnek, hanem elengedhetetlennek tartotta, erős nemzetösszetartó erőt adva ezzel a Horthy-rendszernek. A trianoni béke rendelkezéseinek következtében, valamint Magyarország meglehetősen sebezhető háború utáni pozíciójának, és az ebből adódó politikai elszigetelődésének köszönhetően a magyar kormány nyíltan sokáig nem folytathatott revíziós politikát. Ebben a helyzetben szükségszerűen felértékelődött a propaganda szerepe. Mivel a hivatalos politikai diskurzusnak nem lehetett része, a revíziós propaganda új csatornákat talált, és fontos eszköze lett annak, hogy mind Magyarországon, mind külföldön a Trianon utáni határok megváltoztatását hirdesse. Ezeket kiegészítve, a két világháború közötti magyar történetírás is kivette részét a revízió előremozdításában, hiszen a történelmi narratíva fő vizsgálódási tárgya lett a világháború és a béke megalkotásának története, elemezve Magyarország háborús szerepét, a trianoni béke igazságtalanságait, okait és következményeit, következésképpen hangsúlyozva a béke revíziójának szükségességét. Számos korabeli a párizsi békéket kritikával illető külföldi véleményre (lásd John Maynard Keynes, Francesco Nitti és Lord Rothermere) alapozva a magyarok szilárdan hittek abban, hogy a történelmi Magyarország elcsatolt területeinek visszaszerzése a külföld segítségével lehetséges lesz. Ádám Magda, Bátonyi Gábor és Zeidler Miklós vonatkozó munkáiból kiderül, hogy a magyar revíziós politika és propaganda elsősorban az európai nagyhatalmak, így Franciaország és Nagy Britannia felé irányult, majd a harmincas évek második felétől pedig Olaszország és Németország felé. Ugyanakkor levéltári és másodlagos források tanúsága szerint a két világháború között, különösen az 1920-es évek során, számos történelmi, politikai és kulturális elemből összetevődő érvrendszer alapján a magyarok nagy reményeket fűztek az Egyesült Államok revízióban betöltött lehetséges szerepéhez is, és nagy elvárásokat dédelgettek Amerikával szemben. Úgy gondolták, hogy Amerika támogatni fogja a trianoni határok mielőbbi kiigazítását. Bár a magyar kormány hivatalosan nem kereste meg Amerikát a revízió kérdését illetően, számos példa mutatja, hogy ugyanakkor nem is ellenezte az Amerikát megszólító revíziós propagandát. Az Amerikával szemben támasztott magyar revíziós elvárások vizsgálata különösen izgalmas kérdés annak fényében, hogy az Egyesült Államok az első világháborút követően az európai ügyekkel kapcsolatban a politikai be nem avatkozás elvét és gyakorlatát követte, mi több az USA kivonult a párizsi békeműből, a békéket nem ratifikálta, és nem csatlakozott a Népszövetséghez sem. A fent vázolt elvi kereteken belül disszertációmban ezzel a fontos, és ez idáig nem kutatott témával foglalkozom. Dolgozatomban a trianoni béke revíziójára irányuló, Amerikát megszólító revíziós törekvéseket vizsgálom, és arra a kérésre keresem a választ, hogy volt-e alapja a magyarok revíziós elvárásainak. Érvelésem szerint, az Egyesült Államok kormányának soha nem állt szándékában felkarolni a magyar ügyet. Az Európával szemben izolacionista Amerika következetesen távol tartotta magát a magyar kérdéstől és a revíziós propagandától. A két világháború között a magyarok többnyire pozitív képet alkottak Amerikáról, továbbra is a szabadság földjeként, az igazságosság, a fair play hazájaként tekintettek a tengeren túli országra, azaz szemükben Amerika volt az arbiter mundi. Disszertációmban ezzel az Amerika-képpel foglalkozom, bemutatom annak sajátosságait és számos megnyilvánulását, valamint azt, hogy miként támasztotta alá a magyarok abbéli reményét, hogy az USA igazságot tesz majd, és segít a trianoni határok megváltoztatásában. Amerikának ezt a mítoszát számos egyéb fontos, ugyanakkor félrevezető ideológiai, történelmi és politikai feltevés erősítette. Ilyen volt például az a meggyőződés, hogy a háborút lezáró béke alapja Wilson elnök eredeti 14 pontja volt, vagy azok az elképzelések melyek szerint az USA soha nem kívánta a Monarchiát feldarabolni, továbbá hogy az amerikai Szenátus azért nem ratifikálta a párizsi békéket, mert azokat igazságtalannak tartotta, vagy hogy az 1921 augusztusában aláírt amerikai-magyar különbéke azért nem említette Trianont, mert Amerika nem ismerte el a trianoni béke rendelkezéseit. Horváth Jenő, a két világháború közötti magyar történetírás egyik kiemelkedő alakja, akit a korszak „hivatalos diplomáciatörténészeként” is említenek, nagymértékben hozzájárult ezeknek a tévhiteknek a kialakításához és megerősítéséhez. Dolgozatom ezt a kérdést is elemzi. Az Amerikával szembeni revíziós elvárások számos formában nyilvánultak meg. Mivel a hivatalos, kormányszintű revíziós politika lehetőségei igen korlátozottak voltak, a revízió ügyének képviselete félhivatalos csatornákon keresztül jutott érvényre: első vonalbeli, befolyásos, de kormányzati poziciót be nem töltő politikusok, pl. gróf Bethelen István, gróf, Teleki Pál és gróf Apponyi Albert, revíziós tevékenysége, vagy angol nyelvű magyar folyóiratok segítsége által. A félhivatalos revíziós propaganda különböző megnyilvánulásai mellett disszertációm szintén bemutatja az Amerika felé irányuló revíziós propaganda populáris formáit is, ezek között a magánlevelek útján, pamfletekben, röpiratokban, könyvekben megjelenő egyéni revíziós kezdeményezéseket, és a szervezett Trianon-ellenes kampányokat, például lord Rothermere amerikai akcióját, az 1928-as Kossuth-zarándoklatot, és az 1931-es Igazságot Magyarországnak elnevezésű óceánrepülést. Dolgozatomban választ keresek arra a kérdésre, hogy a revíziós elvárások vajon megalapozottak voltak-e, és volt-e egyáltalán esélye annak, hogy Amerika a magyar ügy mellé álljon. Ezért munkám fontos része a hivatalos amerikai kormányzat Magyarországgal kapcsolatos és a revízió kérdését illető álláspontjának a vizsgálata; ezen belül, esettanulmányként, William Edgar Borah szenátor a trianoni béke revíziójáról megfogalmazott nézeteinek elemzése. Elemzésem igazolta tézisemet, miszerint az Amerikával szembeni revíziós elvárások és remények ellenére az Egyesült Államok semmilyen módón nem kívánta támogatni a revízió ügyét. Az amerikai kormány elhatárolódott a magyar ügytől, és következetesen kitartott az európai, így magyar, ügyektől való politikai elszigetelődés elve mellett. The dismemberment of historic Hungary by the Treaty of Trianon after World War One was a national tragedy for Hungarians. Hungary lost a considerable size of her territory and population to the successor states. Therefore, it is not surprising that revisionism was considered not only inevitable, but also possible. Due to the relevant provisions of the Trianon Peace Treaty and at the same time explained by Hungary’s very vulnerable international position and her subsequent isolation after the war, for long years during the interwar period the Budapest government could not advocate revision openly and had to deal with the issue very cautiously. Consequently, revisionist propaganda assumed great importance. Since it could not be directly part of the official political discourse, propaganda found new channels, and came to be a central issue in the popular narrative. This explains why semi-official and popular revisionist propaganda became crucial means of promoting the rectification of Hungary’s post-Trianon frontiers, both in Hungary and abroad. Complementing the various manifestations of semi-official and popular revisionism, Hungarian history-writing between the wars also had its fair share, inasmuch as revisionism served as a major focus of inquiry in the historical narrative between the wars. At the same time, based on some powerful criticism of the peace treaties made in Paris, (e.g. John Maynard Keynes, Francesco Nitti, and Lord Rothermere), Hungarians during the interwar years held the firm belief that a return to the frontiers of historic Hungary was possible with the support of foreign powers. As recent Trianon literature (Magda Ádám, Gábor Bátonyi, Miklós Zeidler) also demonstrates, Hungarian revisionist policies and propaganda were primarily directed toward European powers such as France, Great Britain, and, from the second half of the 1930s, Italy and Germany. At the same time, the study of archival as well as secondary sources has revealed that Hungarians during the interwar period (especially the 1920s) had high expectations toward the United States of America as a potential supporter of the revision of the Treaty of Trianon. Although the Hungarian government did not approach the US with the question of revision officially, several examples demonstrate that Budapest did not discourage revisionist propaganda directed toward America either. Within this larger conceptual framework and context, the dissertation offers the analysis of revisionism and revisionist propaganda directed toward the United States between 1920 and 1938. I also seek an answer to the question whether such Hungarian expectations were more than wishful thinking. I argue that despite its popular Hungarian perception as arbiter mundi, the United States of America had no intention to meet Hungarian expectations relative to the revision of the Treaty of Trianon. Isolationist America consistently distanced herself from the question of Hungarian revisionism and revisionist propaganda aimed at the United States. The dissertation also deals with, and analyzes, significant yet misleading ideological, historical, and political tenets, such as, Wilson’s Fourteen Points of January 1918 as the basis for peace, the belief that the USA did not wish to dismember the Austro-Hungarian Monarchy, the refusal of the US Senate to ratify the Paris peace treaties, or the lack of mention of Trianon in the separate US-Hungarian peace treaty that provided the most important building blocks of the revisionist argument and expectations toward the United States. This analysis is based on an inquiry into official Hungarian history writing between the wars, in particular the efforts of Jenő Horváth, who helped create and reinforce such beliefs. Hungarian revisionist expectations toward the United States were manifested in various ways. Since the possibilities of official, governmental revisionism were rather limited, revisionism found new, semi-official channels. The dissertation presents some important mainstream, non-governmental, yet front-line contributions to revisionist propaganda directed toward the USA. Besides semi-official campaigns, the dissertation also examines examples of popular or individual revisionist initiatives directed toward the United States or key American decision-makers expressed in private letters, pamphlets, brochures, books and even systematic anti-Trianon propaganda campaigns, i.e. Lord Rothermere’s American activities, the Kossuth Pilgrimage to New York City in 1928 and the Justice for Hungary movement in 1931. The dissertation analyzes the official American position toward Hungary and the revision of the Treaty of Trianon to answer the question whether Hungarian expectations were well-grounded and if there was any chance that the American government would ever endorse the revision of the Treaty of Trianon. As part of this, the views of Senator William Edgar Borah of Idaho on the revision of the Treaty of Trianon offer a unique case study. The dissertation draws the general conclusion that, despite the popular beliefs according to which the USA would endorse the revision of the Treaty of Trianon, official America did not support Hungarian revisionism. The American government distanced itself from the Hungarian question and consistently adhered to the traditional policy of political isolation from the affairs of Europe, therefore, those of Hungary.