A trombus oldására szolgáló intravénás rt-PA kezelés az AIS szenvedő betegek egy részében nem jár sikerrel, míg az esetek jelentős hányadában mellékhatásként ICH alakul ki. Két prospektív obszervációs klinikai tanulmányban célunk a FXIII és az α2-PI szintek vizsgálata volt a trombolízis során, hogy megtudjuk, összefüggésben állnak-e a terápia kimenetelével. A tünetek megjelenéséhez képest 4,5 órán belül rt-PA kezelésben részesült AIS-betegek (n=132 és n=421) vérmintáit a trombolízis előtt és 24 órával később, valamint a betegek egy részében közvetlenül a lízis után vettük. A FXIII aktivitást és antigént ammónia-felszabadulási teszttel és ELISA-val, az α2-PI aktivitást és antigént kromogén teszttel és az α2-PI minden izoformáját kimutató ELISA-val mértük. A mintákból meghatároztuk a FXIII-A p.Val34Leu, p.Tyr204Phe, FXIII-B p.His95Arg, intronK (IVS11+144) és α2-PI p.Arg6Trp polimorfizmusokat. A stroke súlyosságát a felvételkor és a 7. napon az NIHSS alapján határoztuk meg. A lízis utáni ICH-t az ECASSII szerint osztályoztuk. A hosszú távú kimenetelt az esemény után 3 hónappal az mRS szerint osztályoztuk. Eredmények: A FXIII szintek fokozatos csökkenést mutattak közvetlenül a trombolízis után és 24 órával később, de ez nem volt összefüggésben a lízis utáni ICH-val. Többszörös logisztikus regressziós modellben a legalacsonyabb kvartilisben lévő FXIII szint 24 órával a lízis után a 14. napi mortalitás független előrejelzőjének bizonyult (OR:4,95, 95%CI:1,31-18,68, p<0,05). Az α2-PI szintek szignifikánsan csökkentek közvetlenül a lízis után, majd újra emelkedtek az eseményt követő napon. A felvételi α2-PI szintek szignifikáns negatív összefüggést mutattak a stroke súlyosságával. Kaplan–Meier túlélési analízisben a felvételkor a legmagasabb kvartilisbe tartozó α2-PI antigénnel rendelkező betegek szignifikánsan jobb hosszú távú túlélést mutattak azokhoz képest, akiknél a legalacsonyabb kvartilisben volt az α2-PI antigén (HR:4,54; 95%CI:1,92-10,8, p<0,001); azonban többváltozós analízisben az alacsony felvételkori α2-PI antigén nem bizonyult a rossz hosszú távú kimenetel független kockázati tényezőjének. Az ICH-t szenvedett betegeknél az α2-PI antigén csekély mértékben, de szignifikánsan alacsonyabb volt a szövődménymentes betegekhez képest. A FXIII és α2-PI polimorfizmusok és a terápia kimenetele között nem volt összefüggés. Konklúzió: Eredményeink alapján a trombolízis után 24 órával mért FXIII szint segíthet azonosítani azokat a betegeket, akiknél magasabb a rövid távú mortalitás kockázata. Az alacsony α2-PI antigénszint a felvételkor súlyosabb stroke-kal és rossz hosszú távú kimenetellel társult a vizsgált kohorszban. Eredményeink arra utalnak, hogy súlyosabb stroke esetén az α2-PI szerepet játszhat az rt-PA trombolízis korlátozott hatékonyság.

Intravenous rt-PA treatment to dissolve the thrombi is unsuccessful in a proportion of patients with AIS, while in a significant proportion of cases ICH develops as a side effect. In two prospective observational clinical studies, our aim was to investigate FXIII and α2-PI levels during thrombolysis to see if they are associated with the outcome of therapy. Blood samples were taken from AIS patients (n=132 and n=421) treated with rt-PA within 4.5 hours of symptom onset before and 24 hours after thrombolysis, and in a subset of patients, immediately after lysis. FXIII activity and antigen were measured by ammonia release assay and ELISA, α2-PI activity and antigen by chromogenic assay and ELISA for all isoforms of α2-PI. Samples were analysed for FXIII-A p.Val34Leu, p.Tyr204Phe, FXIII-B p.His95Arg, intronK (IVS11+144) and α2-PI p.Arg6Trp polymorphisms. Stroke severity was determined by NIHSS at admission and day 7. Post-lysis ICH was classified according to ECASSII. Long-term outcome was graded according to mRS 3 months after the event. Results: FXIII levels showed a gradual decrease immediately after thrombolysis and 24 hours later, but this was not associated with post-lysis ICH. In a multiple logistic regression model, the lowest quartile FXIII level 24 hours after lysis was found to be an independent predictor of day 14 mortality (OR:4.95, 95%CI:1.31-18.68, p<0.05). α2-PI levels significantly decreased immediately after lysis and then increased again the day after the event. α2-PI levels at admission showed a significant negative correlation with stroke severity. In a Kaplan-Meier survival analysis, patients with α2-PI antigen in the highest quartile on admission had significantly better long-term survival compared with those with α2-PI antigen in the lowest quartile (HR:4.54; 95%CI:1.92-10.8, p<0.001); however, in multivariate analysis, low α2-PI antigen on admission was not an independent risk factor for poor long-term outcome. Patients with ICH had a slightly but significantly lower α2-PI antigen compared with patients without complications. No association was found between the tested FXIII or α2-PI polymorphisms and treatment outcome. Conclusion: Our results suggest that FXIII levels measured 24 hours after thrombolysis can help identify patients at higher risk of short-term mortality. Low α2-PI antigen levels at admission were associated with more severe stroke and poor long-term outcome in the study cohort. Our results suggest that in cases of more severe stroke, α2-PI may play a role in the limited efficacy of rt-PA thrombolysis.