A minden igaz jog ős orákulumának , azaz a népnek akár a büntető, akár a polgári eljárásba történő bevonása igencsak megosztó megítélést kapott és kap még napjainkban is. Míg az angolszász államokban előszeretettel alkalmazzák „az utca emberét” a döntéshozatalban, addig Magyarországon és általában véve a kontinentális Európa más államaiban mindinkább kikopott, elcsökevényesedett vagy meg is szűnt az ítélkezés ezen formája. Ma Magyarországon a téma mégis aktuális, hiszen ebben az évben, 2016-ban zajlik egy új büntető eljárásjogi törvénykönyv kodifikációja és ennek kapcsán a laikus bíráskodás, ezen belül az esküdtszék létjogosultságának kérdése is sokakban felmerül. Dolgozatom célja, hogy neves hazai szerzők, mint Finkey Ferenc, Vámbéri Rusztem, Badó Attila, Réső Ensel Sándor vagy Antal Tamás és még mások műveinek, illetve eredeti angol nyelvű források, statisztikák tanulmányozásával kiderítsem hogyan fejlődött az esküdtszéki rendszer az angolszász és a kontinentális jogterületeken, miért nem alkalmazza sok állam. Míg más államok ítélkezési gyakorlatának szerves részét képezi, illetve valóban olyan népszerűségnek örvend-e alkalmazása az angolszász jogterületeken, mint azt az ember első ránézésre gondolná, továbbá mi okoz szignifikáns különbséget e téren a kontinentális Európa és Magyarország eljárásjogában. Úgy gondolom, érdemes azt is górcső alá venni, hogy az esküdtszék bevezetése hazánkban megoldást jelentene-e a bírói populizmus problémájára, illetve mindennek fényében milyen jövő várhat az esküdtszék intézményére, milyen modernkori problémák vetődhetnek fel a kapcsán és ezekre milyen lehetséges megoldások kínálkoznak.