Szakdolgozatomban a fogvatartottak visszailleszkedéséről írtam. Munkámban elsősorban férfi elítéltekre koncentráltam, akik 1-5 év közötti időt töltöttek börtönben, mivel úgy gondolom, hogy az az elítélt, aki 1 évnél huzamosabb ideig volt börtönben, sokkal több nehézségbe ütközik a visszailleszkedés során, azokkal szemben, akik 1 évnél kevesebb időt töltöttek bent. Kutatásomhoz az interjús technikát választottam. Interjút készítettem pártfogókkal és elítéltekkel egyaránt. Van olyan pártfogolt, aki szeretne visszailleszkedni a társadalomba, de a család már nem várja, a pártfogói felügyelet már kevés és a börtönviselt életút megbélyegzi. Szerettem volna választ kapni; hogyan élték meg a börtönlétet, milyen szocializációs hatása van a börtönnek? Hogyan élték meg a stigmatizációt, a megbélyegzést szabadulásuk után, egyáltalán megbélyegezték-e őket? Hogyan viszonyul hozzájuk a társadalom? Kik segítették a kinti életben? Írtam a börtönök kialakulásáról, arról, hogy hogyan alakultak a funkciói. Fontos szerepe van, mint intézmény, hisz a jellegétől függ, hogyan tudnak alkalmazkodni az elítéltek a benti viszonyokhoz, milyen változásokon mennek keresztül. A különböző hatások miatt nehéz embernek maradni odabent. Kutatásomban két „csoporttal” készítettem interjút. Az egyik csoport a fogvatartottakból áll, akik többéves börtönmúlttal rendelkeznek. Az elemzésből nem tudok szervezetszociológiai következtetéseket levonni, mert mindhárom interjú alanyom Hajdú-Bihar megyében él. A másik csoport Pártfogó felügyelők csoportja. Ők azok a szakemberek, akik az utógondozási folyamatban részt vesznek. Hozzájuk konkrét kérdéseim voltak, kíváncsi voltam a munkájukra, feladataikra. Kíváncsi voltam arra, hogy ők, akik nap, mint nap ilyen emberekkel dolgoznak együtt, hogyan látják a börtönbeli szocializációjukat és a kiszabott büntetés letöltése utáni reintegrációjukat.