Mint a matematikában az egész matematikai rendszer alapját néhány axióma adja, úgy a közgazdaságtanban, a gazdasági folyamatokról való gondolkodás keretét is néhány axiómaszerű, néha ki sem mondott alapfeltevés képezi. Ilyen feltevés például az egyének haszonmaximalizáló magatartása, a munkamegosztásra épülő árutermelő gazdaság léte, a klasszikus dichotómia, az áru és a fogyasztási jószág fogalmi elválasztása és a pénz meghatározása. A matematikusok szerencséjére a matematika mégiscsak egy egzakt tudomány, ezért számukra nem okozhat komoly nehézséget axiómáik pontos megfogalmazása. A közgazdaságtanban nem ilyen egyszerű a helyzet - és talán pont ebben rejlik a szépsége -, ennek ellenére törekednünk kell a fogalmi tisztaság elérésére, nem csak azért, hogy e diszciplína egzaktságát növeljük, hanem azért is, hogy a közgazdaságtani tudományrendszer felépítése során ne a biztos alapok hiánya miatt lépjünk tévútra. Dolgozatomban a pénz fogalmának tisztábbá tételére vállalkoztam, azért, mert a pénz körül találtam a legnagyobb homályt tanulmányaim során, és a pénzzel kapcsolatban leltem a legnagyobb értetlenséget magamban. Vizsgálataim során azt találtam, hogy a ma létező számszerű pénzdefiníciók (pénzaggregátumok), legtöbbje tartalmaz egy olyan komponenst, a jegybanki tartalékot, ami nem pénz. A dolgozatban több szempont, több vezérfonal mentén kísérletet teszek arra, hogy igazoljam azon állításomat, hogy ez a komponens nem pénz, ezért semmi keresni valója sincs a monetáris aggregátumokban. Mivel a jegybanki tartalék az aggregátumokban nem mutatja meg magát első látásra, ezért a második fejezetben bemutatom, hogy jelenléte valós, valamint ismertetek néhány homályos foltot, ami erre a területre irányította a figyelmemet. A harmadik fejezetben a pénzfunkciók mögé tekintünk, vagyis a Gresham törvény segítségével felállítom a funkciók fontossági sorrendjét, és bevezetek egy új funkciót (nem pénzfunkció) a jegybanki tartaléknak. Bemutatom a pénzügyi rendszer értelmezésének egy olyan változatát, aminek a jegybanki tartalék ezen funkciója áll a középpontjában. Ebből az átértelmezésből kiderül, hogy a jegybanki tartalék nem rendelkezik a legfontosabb, a csereszközi pénzfunkcióval. A negyedik fejezetben a banki számviteli elmélet és gyakorlat lépésenkénti értelmezésével igazolom, hogy a monetáris aggregátum számlapénzkomponense a teljes hitelállomány és nem a teljes betétállomány (a kereskedelmi banki mérlegazonosságnak megfelelően a kettő között a jegybanki tartalék az egyetlen eltérés). Valamint különbséget teszek a tartalékok eltérő fajtái között, ezek segítségével definiálom azt a korrigált monetáris aggregátumot, ami száz százalékosan megfelel a csereeszköz funkciónak. Az ötödik fejezet tulajdonképpen az előző kettő formalizált levezetése, ahol a csere mennyiségi egyenlete és a pénzfunkciók felhasználásával állítom elő a korrigált monetáris aggregátumot. Majd indirekt módon bizonyítom, hogy a számlapénz aggregált mennyisége nem lehet a betétállománnyal azonos. A hatodik fejezetben az empirikus közgazdaságtan legegyszerűbb, statisztikai eszközeivel is alátámasztom elméleti érvelésemet. A hetedik fejezetben megmutatom, hogy miért esik az összetétel hamisságának hibájába az, aki makroszinten a teljes betétállományt tekinti a pénzaggregátum komponensének. A dolgozatban igyekeztem a kérdést az elméleti és gyakorlati közgazdaságtan lehető legtöbb, általam kevésbé ismert ágának szemszögéből is megvilágítani. Az általam felsorolt érvek, jelenlegi tudásom birtokában, saját magam számára, teljes mértékig meggyőzőek. Remélem mások számára is azok lesznek.